Vasutasoknak és menekülteknek szentelt miniszobrot avattak az ungvári állomáson

2022. november 5., 09:03

November 4-én, a vasutasok napján Ungváron miniszobrot avattak, amelyet az Ukrlazilnicja alkalmazottainak és az általuk szállított menekülteknek szenteltek. Az emlékmű szerzője Roman Murnik szobrászművész. Ez már az ötvenharmadik miniszobor Ungváron.

Az ungvári pályaudvaron álló szobor felállításának kezdeményezője az ismert „lövészárok-professzor”, Fegyir Sándor turisztikai szakértő.

„A szobrot Ukrzaliznicja minden alkalmazottjának szentelték, akik a nehéz pillanatokban segítettek a belső menekülteknek, áttelepülőknek, az Ukrán Fegyveres Erőknek és az önkénteseknek biztonságos helyekre jutni” – mondta Fegyir Sándor.

A szobrot az állomás peronján helyezték el. A kompozíciót egy súlyos bőrönd és egy rajta ülő gyermekjáték, nyuszi alkotja. Roman Murnik szobrászművész elmondta, hogy a nehéz kőbőrönd az ukrajnai menekültek és a katonák millióit szimbolizálja, a rajta lévő kovácsoltvas fogantyú a vasút jelképe, a gyerekjáték pedig a gyerekek és egyben a gyenge emberek szimbóluma, illetve a szerencsés esély jelképe.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmával Olekszandr Koval turisztikai szakértő megjegyezte, hogy ez egy dedikáció a háború által sújtott és otthonukat elhagyni kényszerült gyerekeknek, a menekülteknek, és köszönet minden vasutasnak, akik emberek millióit mentették ki a veszélyes területekről.

(zaholovok.com.ua/RV)