Rendek között, vonók mögött

2022. november 22., 09:04 , 1135. szám

Az erdélyi táncházzenészek jótékonysági népzenei koncertet adtak Visken november 19-én. A koncert során a szervezők ukrán hadsereg megsegítésére gyűjtöttek. A különleges népzenei koncerten a néző betekintést kapott a népzenészek mindennapi életébe, vagyis hogy a XXI. században milyen a népzenész munkája, mi lapul a rendek között és a vonók mögött.

A közel másfél órás koncert egy nagy utazásra invitálta a hallgatóságot, melyben a Kárpát-medence különleges magyar és román népzenei öröksége csendült fel. Azonban a hagyományosnak mondható koncertektől eltérően a színpadon a 10 főből álló zenekar egyszer csak testközelivé teszi a zenészek mindennapjainak egy-egy momentumát. A műsorban a néző betekintést kaphat arról, hogy mikor szeret egy zenész igazán muzsikálni, hogy érzi magát akkor, amikor másnak kell zenélnie. S egyáltalán milyen a mai világban népzenésznek lenni.

Bálint Zsombor, a formáció cimbalmosa kérdésünkre elmondta: „Ez a koncert nem egy átlagos koncert, mi valós élethelyzeteket ragadtunk ki egy zenész életéből. Hogyan is működik egy zenész élete két rend között vagy a vonók mögött. Igyekeztünk bemutatni milyen az, amikor rivalizálnak a prímások, vagy hogy érezzük magunkat, amikor gyermektáncházat muzsikálunk, vagy egy hajnali mulatságot kell végigjátszanunk. Az egész Kárpát-medence zenei anyagát igyekeztünk bemutatni a koncert során.”

Dénes Károly, a formáció nagybőgőse elmondta, hogy a jelenlegi formáció tulajdonképpen e koncert idejére állt össze. A zenészek mind Kolozsváron élnek és dolgoznak, azonban több zenekar muzsikusai verbuválódtak egybe. „A koncert címe Rendek között, vonók mögött, s itt igyekszünk bemutatni, hogy milyen az élete a népzenészeknek a vonók mögött. Nagyszerűen éreztük magunkat itt, Visken, több helyen voltunk már, de azt gondolom, mindnyájunknak megmarad majd a mai este emléke. Bevallom, volt bennünk egy kis kérdőjel a jelenlegi helyzet miatt, hogy jöjjünk vagy ne, de aztán vállalta mindenki az utat, és úgy gondoljuk, hogy jól döntöttünk” – fogalmazott a formáció egyik tagja.

A program a Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület szervezésében valósult meg. Becske Adrienn, az egyesület munkatársa, a program szervezője köszöntőjében kiemelte: „Amikor először láttam az előadást Szamosújváron, úgy éreztem, hogy ez valami olyan csoda, amely egy különleges utazásra visz majd. Megbeszéltük a fiúkkal, hogy el kell vinni majd Kárpátaljára. Örülök annak, hogy bevállalták, és sikerült elhoznunk a programot. Azt gondoltam, hogyha nekem szükségem van rá, talán akik itthon maradtak, nekik is ad némi feltöltődést. Nagyon örültünk annak is, hogy ma este az áramot sem kapcsolták ki, és valóban minden úgy valósult meg, ahogyan azt megálmodtam, éreztük, hogy a Jóisten velünk volt és felkarolta ezt a kezdeményezést” – mondta el a szervező.

A zenészek tiszteletdíjukról lemondva vállalták a koncertet, a muzsikusok utazását az Erdélyi Táncházzenészek Egyesülete támogatta, a program a Csoóri Sándor Alap által valósulhatott meg.     

ev