Zelenszkij a valódi béke megteremtésének feltételeiről
Volodimir Zelenszkij elnöknek meggyőződése, hogy Ukrajnában az orosz agresszió minden elemének teljes lebontása után következik el az igazi béke.
Önmagában a háború vége még nem garantálja a békét, Oroszország most keresi a rövid távú fegyverszünetet, a pihenőt, hogy újra erőre kapjon – jelentette ki az ukrán államfő a Halifaxi (Kanada) Nemzetközi Biztonsági Fórumon mondott beszédében, amelyet az UNIAN hírügynökség idézett november 19-én.
„Valaki ezt is a háború végének nevezné. De egy ilyen szünet csak rontana a helyzeten” – jelezte az elnök.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ukrán területre vagy szuverenitásra vonatkozó engedményekről szóló, korábban hangoztatott elképzelések sem nevezhetők békének.
„Az erkölcstelen kompromisszumok új vérhez vezetnek. Az igazi, hosszú távú és becsületes béke csak az orosz agresszió minden eleme teljes lebontásának eredménye lehet” – hangsúlyozta.
Az államfő emlékeztetett: az ukrán békeképlet 10 pontot tartalmaz.
„Ezek olyan kihívások, amelyekkel Ukrajna, Európa és a világ biztonsága érdekében meg kell birkózni. Ez a világ békéjének képlete” – tette hozzá az elnök.
„Bemutattam (a békeképletet – a szerk.) az ENSZ Közgyűlésének és a G20-csúcstalálkozónak. És arra kérem önöket (a Halifaxi Nemzetközi Biztonsági Fórum résztvevőit – a szerk.), hogy segítsenek nekünk ennek a képletnek a megvalósításában! Ez az egyetlen út a valódi békéhez” – zárta szavait Zelenszkij.
Az UNIAN emlékeztet, Volodimir Zelenszkij november 15-én a béke garantálása érdekében egy tíz elemből álló képletet mutatott be a G20-csúcson: sugár- és nukleáris biztonság; élelmezésbiztonság; energiabiztonság; minden fogoly és deportált szabadon bocsátása; az ENSZ Alapokmányának végrehajtása és Ukrajna területi integritásának, valamint a világrendnek a helyreállítása; az orosz csapatok kivonása és a harci cselekmények beszüntetése; az igazság helyreállítása; az ökocídium elleni fellépés; az eszkaláció megakadályozása és a háború befejezésének rögzítése.
(pszv/unian.ua)