MCC Kárpátalja diákja a Balkánon

Olvasói levél

2022. november 23., 09:53

A Balkán körüli út a legizgalmasabb, legérdekesebb és legtöbb élménnyel teli tanulmányi út volt, ahol eddig valaha részt vehettem. De mielőtt belekezdek ezek elmesélésébe, kicsit írok az előzményekről.

A körutat megelőzte egy online, majd egy személyes válogató. Az online válogatóra egy motivációs levelet és önéletrajzot kellett írnunk, majd beküldenünk, aminek alapján kb. 30 embert válogattak be a személyes kiválasztóra. Ezt Budapesten tartották, ahol a program elején mindenkinek egy olyan tárgyat kellett bemutatni, ami számára a legkedvesebb. Ismerkedéssel folytattuk, majd egy esti előadással, amit dr. Juhász Imre alkotmánybíró tartott Fiuméről. Aztán csapatépítő játékokat játszottunk dr. Kovács Örs vezetésével, majd egy történelmi filmmel zártuk az estét. A következő napot reggelivel indítottuk, majd egy nagyon izgalmas vitajátékot játszottunk. A játék után Szeghő Patrik előadását hallhattuk Balkán háborúk címmel. Az előadást követő szünet után workshopon vehettünk részt szintén dr. Kovács Örs vezetésével. A workshop után pedig következtek az egyéni beszélgetések magyar, majd angol nyelven. Miközben várakoztunk, filmnézés és ebéd volt a program. A beszélgetések befejeztével egy tesztet kellett írnunk az itt tanultakról. A teszt után mindenki hazaindult és nagy izgalommal vártuk az eredményeket.

Október 5-én kaptunk visszajelzést arról, hogyan sikerült a kiválasztó. 15 diák részesült jó hírben, köztük én is. November 4-én indultunk útnak Budapestről, a Tas vezér utcai MCC-központból. Rögtön Bosznia-Hercegovina fővárosát, Szarajevót vettük irányba, ahová a késő délutáni órákba érkeztünk meg repülővel. A szállás elfoglalása és vacsora után találkoztunk a Szarajevói Magyar Nagykövetség első diplomatájával, aki körbevezetett minket a város központjában. Sok információt tudhattunk meg általa Szarajevóról.

A csapat egy része kipróbálta a méltán híres vízipipázó helyeket, míg a többiek kávét vagy teát fogyasztottunk. Ezután visszatértünk a szállásra, hogy kipihenjük az aznapi hosszú utat.

2.nap Az ízletes és laktató bosnyák reggeli után fellibegőztünk az 1984-es szarajevói téli olimpia elhagyatott bobpályáihoz, ahol megcsodálhattuk a graffitiművészek látványos műveit is. Ezután elindultunk az ország déli részét lefedő Hercegovinába, azon belül Mostarba. Gyönyörű tájak fogadtak minket. Különösen csodálatos volt a Csontváry által megfestett Öreg-híd látványa. Rácsodálkozhattunk a város 2 teljesen különböző részére, hisz egyik partján a katolikus horvátok élnek, míg a másikon a muszlim bosnyákok. Mostar után Blagajba vettük az irányt, ahol az 1520-ban alapított derviskolostort csodálhattuk meg, ami a mai napig a világ egyik legnagyobb szúfi zarándokhelye.

3.napunkat Szarajevó felfedezésére szántuk. A város – vallási és etnikai megoszlása miatt – nagyon sokoldalú. Egyik pillanatban még a török hangulatot árasztó Bascsarsija negyedben sétálunk, másikban pedig már a Monarchia-kori városrészben. Természetesen ellátogattunk az 1914-es merénylet helyszínére, úgymint a délszláv háború emlékhelyeire is. Meglátogattuk a főváros egyik bazárát, ahol mindenki belekóstolhatott az alkudozás folyamataiba. A vásárlás után útnak indultunk meglátogatni Jajca várát. Itt megemlékeztünk Hunyadi Mátyásról és a magyar–török harcokról. Emellett a város vízeséséhez is ellátogattunk, amit Csontváry is megfestett.

4.nap Hosszú buszozás után Horvátországba, azonbelül Fiumébe érkeztünk. Városnézésre szántuk a nap első felét. Meglátogattuk a tengerészeti múzeumot, valamint láthattuk azt az iskolát is, amelyben Horthy Miklós végezte tengerészeti tanulmányait. A gyönyörű panorámával rendelkező kikötőváros bebarangolása után Abbáziába indultunk. Ebbe a városba látogatott el a magyar elit színe-java. A mediterrán éghajlatának köszönhetően kellemes kikapcsolódás volt végigsétálni a szállodák mellett, és csodálni azokat.

5. nap A nap nagyrészét Olaszországban töltöttük, ahol az első világháború eseményeiről emlékezhettünk meg. Először a Doberdó-fennsíkra látogattunk el. Itt egy nagyon klassz és modern múzeumi élményben vehettünk részt, ahol VR-szemüveg segítségével szinte teljesen beleélhettük magunkat az eseményekbe. Eléggé megrázó volt, de annál inkább hasznos megértenünk, hogy valójában milyen körülmények voltak ebben az időben. A környék bebarangolása után a magyar emlékművet is megtekintettük. A múzeumi élményeink után a Mussolini által épített 107 m magas emlékművet nézhettük meg Redipugliában, ami bár látszólag nagyon szép, 40 000 harcban elesett olasz katona sírhelye. Az emlékmű megtekintése után Fogliánóba mentünk, ahol az osztrák‒magyar katonatemető magyar emléktábláját koszorúztuk meg. Kicsit sokkos volt látni a rengeteg sírt, hisz amikor csak olvasunk vagy tanulunk róla a könyvekben, nem érinti meg úgy az embert, mint amikor tényleg szembesül a sírok látványával. Este megérkeztünk Szlovéniába, ahol kipihenhettük a nap fáradalmait.

A 6. napot a híres postojnai cseppkőbarlang meglátogatásával indítottuk. Itt egy kis vonatozás után, bejárhattuk az óriási barlangot. Különböző galériák álltak rendelkezésre a látogatók számára. Különösen érdekes volt hallani az élővilágról, ami ebben a barlangban található. Ezután utunk Lendvára vezetett, ahol egy rövid múzeumi látogatással zártuk le a hat napon át tartó izgalmakat. Az utolsó megállónk után pedig vissza, Budapestre vezetett az utunk.

A hat nap alatt nagyon jó kis közösséggé kovácsolódtunk. A remek hangulat és sok vicc mellett rengetek információt tanulhattunk meg minden helyszínről és élhettük bele magunkat az 1.világháború egy-egy momentumába. Szerintem minden résztvevő nevében, de legfőképpen a magam nevében szeretném megköszönni ezt a lehetőséget az MCC-nek, dr. Kovács Örsnek, Wittmann Zsoltnak és Kövér Lászlónak. Valóban életre szóló élménynek mondhatom ezt az utat.

Kacsó Anna,

MCC Kárpátalja
KP-s diák