Megújult a macsolai református templom

2022. november 24., 11:36 , 1136. szám

Hálaadó istentiszteletet tartottak a nemrég felújított macsolai református templomban november 20-án.

A Kárpátaljai Református Egyház, élve a magyar kormány által nyújtott támogatással, 2018-ban egy több mint 1 milliárd 600 millió forintos projektet indított el, melynek köszönhetően a megyében 158 egyházi tulajdonban lévő ingatlan újulhatott meg. Ekkor végezték el a belső felújításokat Macsola református templomában is.

Az elmúlt évben összesen 14 gyülekezet kaphatott mintegy 170 millió forintos magyar kormányzati támogatást. Ezen gyülekezetek között volt a macsolai is, így sikerült az egész tetőszerkezetet lecserélni, illetve szigetelni és külső burkolattal bevonni a templomot.

A templom 1840–44 között készült kőből a régi fatemplom helyére. Az elmúlt hat esztendő folyamán az épület mind belülről, mind pedig kívülről teljes felújításon esett át.

A hálaadó istentiszteleten Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdetett igét a 103. zsoltár alapján. „Ez a templom lehetőség, hogy a jövő nemzedéke is hallja Isten igéjét. Ám a kövek némák. Kellenek, akik e falak között mindenkor hirdetik Krisztust, az örömüzenetet, s ha Isten háza népeként vagyunk itt, közösségünk van vele, templomunk a lelki felüdülés helyévé válik” – hangsúlyozta a püspök úr.

Macsolán immár kilencedik esztendeje tölti szolgálatát Sápi Zsolt lelkész, akit a közelmúltban szenteltek fel választott lelkipásztornak. A hívekhez intézett beszédében felidézte az első prédikációját és az akkor kitűzött célokat, amelyek közül mostanra Isten segedelmével a templom felújítása is megvalósult. Emellett arra kérte a gyülekezetet, hogy továbbra is ragaszkodjanak Istenhez, kapaszkodjanak az ő ígéreteibe. „A templom akkor tölti be funkcióját, ha Krisztust hirdeti” – tette hozzá a lelkész.

A jelen és a jövő ünnepének nevezte az alkalmat Tóth Győző, a KárpátHáz Jótékonysági Alapítvány igazgatója. „Hisz amikor egy közösség templomot újít fel, a jövőre gondol, a jövőt építi. Hasonlóképpen kell a kárpátaljai magyarságnak is évtizedekre, évszázadokra előre tekinteni, tervezni. Soha nem volt könnyű itt, ennek a nemzetrésznek az élete, de hiszem, a mostani helyzetet is túléljük, megtart minket az Úr” – fogalmazott.

„Örömteli látni azt, hogy a gyülekezet számára fontos a templom. Viszont nemcsak a templomot kell megújítani, hanem a lelkeket is” – emelte ki beszédében Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese, aki hálát adott azért, hogy esperesi szolgálata idején újulhatott meg ez a templom is, s azért is, hogy Isten olyan embereket állított a gyülekezet élére, akikben felébredt a vágy, hogy rendbe tegyék az Úr házát, és akik további terveket is dédelgetnek szívükben.

Bár a templom felújítása már befejeződött, még bőven akad teendő, hiszen a presbitérium a kerítés felújításához is hozzálátott. A tervek szerint karácsonykor már a teljesen megújult Isten házában úrvacsorázhatnak.

A macsolai gyülekezet, valamint az egész református egyházközség végtelen háláját fejezte ki a megújult templomért, a templomépítőkért és -felújítókért, nem utolsósorban pedig a magyar kormánynak, hiszen anyagi támogatásuk nélkül nem valósulhattak volna meg a munkálatok.

A hálaadó istentisztelet nemzeti imádságunk eléneklésével ért véget.

TV21 Ungvár/K. K.