Miért nő az infláció?

2022. november 29., 10:27 , 1135. szám

Az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) tájékoztatása szerint októberben felgyorsult az éves infláció Ukrajnában. Szinte minden áru és szolgáltatás drágult. Jövőre ugyanakkor az infláció lassulása várható – biztat az okokat firtató összeállításában a korrespondent.net.

Az ukrajnai infláció októberben szeptemberhez képest 2,5%-kal, éves szinten pedig 26,6%-kal nőtt. Ugyanakkor a maginfláció októberben szeptemberhez képest 2,5%-ot, év eleje óta 24,8%-ot tett ki.

Drágult a tojás, olcsóbb lett a pékáru

A fogyasztói piacon az élelmiszerek, az ipari termékek és a szolgáltatások árai egyaránt emelkedtek. Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 4,2%-kal nőtt. Legnagyobb mértékben – 60,5%-kal – a tojás drágult, éves szinten ennél is jobban, 81,4%-kal emelkedett az ára. Ezenkívül 11,3–12,3%-kal drágultak a disznózsír, a hús és a húskészítmények, a zöldségek és gyümölcsök, a hal és a haltermékek, a sajtok, a vaj, a tej és az üdítők. Csak a feldolgozott gabona alapú termékek lettek olcsóbbak.

A szeszes italok és a dohánytermékek ára 0,9%-kal emelkedett, ezen belül a dohánytermékeké 1%-kal, az szeszes italoké 0,8%-kal.

A ruházati cikkek és lábbelik 1,9%-kal drágultak: a lábbelik 2,1%-kal, a ruházati cikkek 1,7%-kal kerülnek többe.

A kórházi szolgáltatások 1,8%-os, a járóbeteg-ellátás 1,6%-os drágulása miatt emelkedtek az árak az egészségügyben (1,2%-kal).

A gépjárművek 1,5%-os drágulása miatt emelkedtek a viteldíjak (0,8%-kal). Csak a vasúti személyszállításban lettek alacsonyabbak a díjak (5,1%-kal).

Miért emelkednek az árak?

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) az infláció megugrását okozó fő tényezőknek Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborújának következményeit tekinti. Ezek vezettek az ellátási láncok megszakadásához, a termelőkapacitások csökkenéséhez, az áruk és szolgáltatások kínálatának szűküléséhez, az előállítási költségek növekedéséhez.

A gyorsuló infláció további okának a hrivnya hivatalos árfolyamának a dollárhoz igazítását tekinthetjük. Ugyanakkor elmondható, hogy az infláció nemcsak nálunk nő, hanem az egész világon, és ez szintén kihat az ukrajnai árakra.

Olekszij Kuscs gazdasági szakértő szerint kínálati inflációval van dolgunk, s nem keresletivel. Ezt a jelenséget ugyanis nem a lakossági jövedelmek, a vásárlási aktivitás fokozódása és a gazdaság bővülése okozza, hanem azzal áll összefüggésben, hogy nőtt az Ukrajnában előállított termékek önköltsége.

Olekszandr Boltyan, az Esperio cég elemzője az infláció növekedésének egy további okát is megnevezi: az üzemanyagárak emelkedését. A termelők a megnövekedett üzemanyag-kiadásaikat áthárítják a fogyasztókra és beépítik a végtermékek megemelt áraiba.

A globális infláció növekedése is érezteti hatását. Ukrajna küzdött ellene, fokozatosan növelte az alapkamatot, de jelenleg ez a „recept” már nem segít, éppen azért, mert a probléma nem lokális, hanem globális.

Sajnos nemegyszer a termelők is visszaélnek azzal, hogy háború van, s emelik termékeik árát. Néha magunk idézünk elő áremelkedést mi fogyasztók, amikor több árut vásárolunk fel a szükségesnél attól tartva, hogy egy bizonyos termék eltűnhet az üzletek polcairól. Ennek a „tartalékképzésnek” a hatására valóban eltűnhetnek az áruk a polcokról, ami azután áremelkedéshez vezet…

Legalább az előrejelzések biztatók

Az NBU előrejelzése szerint Ukrajnában az infláció felgyorsul, és ez év végére eléri a 31%-ot. A jelenség okai között említi a szabályozó többek között a logisztikai problémákat – különösen a kohászatban –, a termelési kapacitások pusztulását a harcok következtében – mindenekelőtt az energetikában –, valamint a lakosság reáljövedelmének csökkenését. A mezőgazdaságnak is vannak gondjai, az idei alacsonyabb termés, illetve a tavalyinál kisebb vetésterületek miatt egyaránt.

Azonban az infláció már 2023 első negyedévében csökkenni kezd – állítja a jegybank. Erre utaló biztató jelként értelmezhető, hogy a 2023-as költségvetési tervezet végső változatában a kormány a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzést 30%-ról 28%-ra javította.

(zzz/korrespondent.net)