Ukrán háborús veszteségek: Von der Leyen nyelvbotlása

2022. december 7., 08:43 , 1137. szám

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a napokban kijelentette, hogy Ukrajna 100 ezer katonát veszített a háborúban. Miután az ukrán és a nemzetközi hírcsatornákon elterjedt az Ukrán Fegyveres Erők 100 ezer halottjára vonatkozó, sokak által vitatott becslés, az EB sajtószolgálata helyesbített von der Leyen beszédén. Mind a szövegből, mind az európai tisztviselő beszédéről készült videóból eltávolították az ukrán veszteségekre vonatkozó adatot. Az esetnek a korrespondent.net járt utána.

Mi hangzott el?

November 30-án jelent meg az Európai Bizottság hivatalos weboldalán Ursula von der Leyen aktuális beszédének videója és szövege. Elmondása szerint bár az EU továbbra is támogatja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ilyen irányú erőfeszítéseit, az Európai Bizottság az ENSZ támogatásával egy külön, speciális törvényszék felállítását szorgalmazza „az Oroszországi Föderáció által Ukrajnában elkövetett bűncselekmények kivizsgálására és a büntetőjogi felelősségre vonásra”.

Példákat hozva fel az ilyen bűncselekményekre von der Leyen megemlítette a bucsai tragédiát, majd – a beszéd eredeti változatában – a következőképpen vázolta Ukrajna veszteségeit a háborúban: „Becslések szerint a mai napig meggyilkoltak (have been killed) több mint 20 000 civilt és 100 000 ukrán katonát”. Az EB vezetője nem közölte e becslések forrását. A szavai által kiváltott felzúdulás után pedig ezt a mondatot egyszerűen kivágták von der Leyen beszédéből.

Később Dana Spinant, az Európai Bizottság helyettes szóvivője is kommentálta a korrekciót.

„Hálás köszönet azoknak, akik rámutattak a számok pontatlanságára a videó korábbi változatában – írta von der Leyen beszédéről. – A felhasznált, külső forrásból származó becslésnek a veszteségekre kellett vonatkoznia [angolul casualties – korrespondent.net], azaz mind az el­esettekre, mind a sebesültekre, és az volt a célja, hogy megmutassa Oroszország kegyetlenségét.”

Ukrán reakció

Volodimir Zelenszkij elnök akkor közöl hivatalos adatokat a veszteségekről, „amikor eljön a megfelelő pillanat”, mivel ezek érzékeny információk – közölte sajtószolgálata.

„Nem tudjuk megerősíteni ezt a számot. Hangsúlyozzuk, hogy az ukrán hadsereg veszteségei hivatalos információk és nyilvánosságra hozatali korlátozás alá esnek. Ugyanakkor, ha az Európai Bizottság vezetője által hangoztatottak lehetővé teszik az agresszor ország felelősségre vonását, csak támogathatjuk az olyan cselekedeteket, amelyek hozzájárulnak az ukrán népirtást elkövetők törvényes megbüntetéséhez” – hangsúlyozta Bohdan Szenik, az Ukrán Fegyveres Erők Közkapcsolati Főosztályának vezetője.

Honnan fújhat a szél?

A média összefüggésbe hozza az Európai Bizottság elnökének vitatott szavait Mark Milley tábornoknak, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének a közelmúltban tett nyilatkozatával.

November 9-én Milley arról beszélt egy fórumon, hogy az orosz hadsereg veszteségei Ukrajnában meghaladták a 100 000 halottat és sebesültet, és megjegyezte, hogy az Ukrán Fegyveres Erők megközelítőleg ugyanilyen veszteségeket szenvedhettek el. Azóta is ez a szám kering az amerikai médiában. A The New York Times november 27-i bahmuti riportjában a következőket írja: „Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának képviselői szerint Oroszország és Ukrajna egyaránt körülbelül 100 000 sebesültet és halottat vesztett a háború során, bár ezek a számok nem ellenőrizhetők.”

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára Mark Milley becslését kommentálva nem erősítette meg ezt az adatot. „Orosz oldalról ezt százszázalékosan megerősítjük. A mi oldalunkról ez nem teljesen felel meg a valóságnak” – jelezte.

Volodimir Zelenszkij elnök korábban azt mondta, hogy az oroszok veszteségei tízszeresen haladják meg az Ukrán Fegyveres Erők veszteségeit – emlékeztet a korrespondent.net.

A sebesültekkel együtt?

„Ha a visszafordíthatatlan veszteség valóban 100 ezer katona volna, akkor az egészségügyi veszteségeknek – azaz a sebesülteknek – legalább háromszor nagyobbaknak kellene lenniük, ami összesen több mint 400 ezer. Ez körülbelül 100 dandár előírás szerinti létszáma. Vagyis sokkal több, mint amennyit Ukrajna egyáltalán kiállított a harci alakulatokban. Ezért ezek a számok eleve nem felelnek meg a valós helyzetnek” – jegyzi meg Jurij Butuszov katonai megfigyelő.

(zzz/korrespondent.net)