Valaki(k) szépít(enek), valaki(k) rombol(nak)…

Olvasói levél

2023. január 9., 15:44 , 1141. szám

„Minden emberben annyi rosszindulat és gonoszság van, amennyi az eszéből hiányzik...”

A településünk közepén álló Mártírok Emlékparkját – őseink, mártírjaink emlékének helyszíne – nagyjából egyforma szögből ábrázoló két fotó között alig félévnyi a különbség.

Az elsőt még 2022 nyarán készítettem, és látható a parkot övező szép füves sávszakasz, amelyet évente legalább ötször-hatszor igyekszünk lekaszálni és rendben tartani. A másodikat a napokban kaptam lencsevégre, és jól látható, hogy valaki(k) járművel vandál módon alaposan belegázolt(ak) a füves részbe, valósággal végigszántotta/ák ezt a területet. Nem tudom, hogy mi okból tette/ék ezt, de jó lenne megkérdezni, hogy mi volt ennek a célja?

A legbosszantóbb az, hogy mindezt szándékosan hajtotta végre egy (vagy több?) rendkívül rosszindulatú és gonosz szándékú egyén, mivel december elején egy hasonló akciót követően gereblyével és lapáttal nagyjából sikerült rendbe rakni az említett területet, de a napokban újra szűknek bizonyult valaki(k)nek a közlekedésre az útszakasz.

Arra szeretnék kérni minden jóérzésű embert, hogy ha szemtanúja volt (vagy lesz) valami hasonló manővernek, azt jelezze nekem vagy falunk elöljárójának, képviselőjének stb., mert nem hagyhatjuk, hogy egy vagy két felelőtlen (rosszindulatú) egyén tönkretegye ennek a szép parknak a környezetét.

Köszönöm, hogy elolvasták, és kérem, ne hunyjunk szemet az effajta vandalizmus fölött, mert a mondás is úgy tartja: gyáva népnek nincs hazája!

Jakab Lajos,

 a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke