A megye vezetősége 16 iskolabuszt adott át a kárpátaljai kistérségeknek

2023. január 19., 13:15

A háború kirobbanását követően Kárpátalja iskolabuszait – összesen 70 járművet – a megye vezetősége azonnal továbbított az Ukrán Fegyveres Erők megsegítésére. Most a kistérségek és a megyei vezetés igyekszik pótolni a felmerült hiányt. Még a teljes körű orosz invázió kezdete előtt Kárpátalja oktatási támogatást kapott a kormánytól, amit az iskolások szükségleteinek megfelelően használtak fel. A rendelkezésre álló összegből, valamint a kistérségek társfinanszírozása révén 16 iskolabuszt szereztek be.

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője elmondta, hogy a kistérségek társfinanszírozási formában 900 000 hrivnyával járultak hozzá ehhez. „Tudjuk, hogy ők is nehéz helyzetben vannak, ezért is köszönetünket fejezzük ki a számukra. Az Ukrajna Tudományos és Oktatási Minisztériuma által kiutalt 42 millió hrivnyát 16 iskolabusz megvásárlására fordítottuk. A megyénk hegyvidéki kistérségeiben nehéz az oktatási intézmények megközelítése, ezért elsősorban oda szerettünk volna iskolabuszokat biztosítani, de más kistérségek kaptak” – fejtette ki.

Vaszil Hudinec, az Alsókalocsai kistérség vezetője arról beszélt, hogy Alsókalocsa eléggé jelentős kiterjedésű település, ezért a gyerekek 70%-át buszokkal szállítják az iskolákba. Ez különösen azóta van így, amióta az erre vonatkozó előírás azt mondja ki, hogy az iskolától 2 km-nél messzebb lakó gyerekek eljutását biztosítani kell az intézményekbe. „A kistérségünkből 2 iskolabuszt vittek el, mert a hadseregnek szüksége volt azokra. Most kaptunk egy új járművet, így a diákok egy részének biztosítani tudjuk a beutazását” – magyarázta.

Andrij Deljatincsuk, a Kőrösmezői kistérség vezetője elmondta, hogy ők a háború kezdete óta már 4 iskolabuszt jutattak el az ukrán haderő számára. „A most kapott autóbuszt a fekete-tiszai iskolának adjuk, hiszen az egy hosszú falu, ahol a gyerekek gyalog, földúton járnak az iskolába. Természetesen ez a busz nem fedi le teljesen a kistérségünk szükségleteit, ezért reméljük, hogy az év folyamán lesz rá lehetőség, hogy többet is beszerezzünk” – mondta.

 Az állami költségvetésben nem szerepel olyan elkülönített összeg, amelyet iskolabuszok vásárlására vagy egyéb oktatással kapcsolatos szükségletekre lehetne fordítani, hiszen minden rendelkezésre álló forrást az ország védelmére fordítanak. Ugyanakkor az iskolabuszokra szükség van, hiszen Kárpátalja egyike azoknak a régióknak, ahol jelenléti oktatás zajlik. Ezért a megyénk külföldi támogatók segítségével próbál megoldást találni a problémára.

Ezzel kapcsolatban Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy folyamatosak a támogatások. A közeljövőben 3 járművet Németországból, kettőt pedig Csehországból fognak kapni. Ezek olyan buszok lesznek, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy a hegyvidéki településeken megoldják a gyerekek eljuttatását az iskolákba.

A 16 új iskolabuszt rendben átadták a kistérségeknek, a karbantartásuk pedig mostantól már a helyi szervek feladata lesz.

TV21 Ungvár/D. P.