Állatvédők – háborús helyzetben
Most is második esélyt kínálnak a gazdátlan kutyáknak, macskáknak
Kárpátalja több városában az önkormányzatok máig nem tudtak megoldást találni a kóbor kutyák, macskák elhelyezésére. Pedig ezek a szerencsétlen állatok nem önszántukból váltak/válnak kóborlókká. Egyeseket egyszerűen az utcára tesznek a tulajdonosaik (gazdiknak nem lehet őket nevezni), mások magányosan élő gazdijaik elhunyta után kerülnek az utcára. Aztán a kóbor állatok párosodásaiból születő kölykök is gyarapítják a soraikat. De szívtelen emberek is hagynak útszélen nem kívánt szaporulatokból származó kölyköket. A háború kitörése után pedig megannyi kutya, macska vált egyik napról a másikra gazdátlanná. S még jó, hogy Beregszászban immár 2017 óta két lelkes állatvédő, Horváth Alexandra és Terlecki Andzselika igyekszik segíteni a jobb sorsot érdemlő állatokon az általuk megalapított Bundás Második Esély – Beregszászi Állatvédő Egyesület révén, melyről már korábban is írtunk lapunk hasábjain. De mi a helyzet mostanában az egyesület háza táján?
– Csatlakoztak-e új munkatársak önökhöz, és sikerült-e bővíteniük a menhelyet? Jelenleg hány gazdátlan, kóbor vagy elhagyott kutyát, macskát tartanak a menhelyen? El tudnak-e más állatvédőknél is helyezni állatokat? – indítom a beszélgetést Horváth Alexandrával.
– Egész évben ketten végeztük szinte az összes munkát. Úgy két hónapja viszont már két segítőnk is van (az állatok etetésében, illetve a takarításban segítenek). Magát a menhelyet nem sikerült kibővítenünk, de a menhelyen belül – német állatvédők segítségével – több kennelt is fel tudtunk építeni. A menhelyen csak kutyákat tartunk, ahol közel kétszáz kutya vár gazdára. A cicák Andzselika otthonában kaptak helyet: nyáron és tavasszal az udvaron, kennelben tartózkodnak, míg télen és ősszel a nyári konyhájában, illetve bent, a házában is alakított ki helyet a számunkra. Ők közel ötvenen vannak. Más állatvédőknél nincsenek védenceink.
– A háború kitörése után sok menekült úgy távozott külföldre, hogy itt hagyták a kutyájukat, a macskájukat. Tudnak-e rajtuk segíteni, és ha igen, miként? Kerültek-e ily módon gazdátlanokká vált állatok a menhelyükre?
– Rengeteg állatot hagytak magukra az emberek a háború kitörése óta. Voltak olyanok, akik miután elutaztak, akkor írták nekünk, hogy ott hagyták magukra az állataikat, és kérték, hogy mentsük meg őket, ám nagyon sokan csak egyszerűen kitették az utcára a kutyáikat, a macskáikat. Mivel külföldről kaptunk nagyobb mennyiségű tápot, így mi is tudtunk adni eleséget a rászorulóknak. Az otthonukban magukra hagyott állatokon úgy tudtunk segíteni, hogy vittünk tápot az elmenekültek szomszédjainak, és az utóbbiak etették őket. Sajnos, fogytán volt a helyünk, ezért nem tudtuk őket elhelyezni magunknál. Viszont az utcára kitett kutyák, macskák esetében természetesen nem volt más lehetőségünk, mint a menhelyre vinni őket.
– A korábban önökkel készített riportomban szó esett róla, hogy sokan egyszerűen kartondobozba rakva kiteszik az út mellé a nem kívánt szaporulatokat, majd miután önök – bejelentések révén – tudomást szereznek róluk, beviszik a kölyköket a menhelyükre. Jelenleg is gyakori, hogy ily módon „szabadulnak meg” a nem kívánt kölyköktől a tulajdonosaik?
– Igen. Kartondobozban, vagy volt eset, hogy zacskóban voltak kitéve a nem kívánt szaporulatok.
– A háború szülte nehéz gazdasági helyzetben milyen mértékben vált nehezebbé a menhely fenntartása, az állatok táplálása? Nem csökkent-e a tápot adományozók száma? Miként tudnak megbirkózni a nehézségekkel?
– A háború elején nehéz dolgunk volt az ellátással. Nem volt élelmünk, nem tudtunk vásárolni sem, sajnos, raktárak zártak be, de szerencsére, rövid időn belül kaptunk segítséget Magyarországról és német állatvédő szervezetektől. Azonban a helyi támogatóink a helyzet miatt nem tudtak tovább segíteni.
– A potenciális gazdik mennyire vesznek most magukhoz kutyákat, macskákat a menhelyükről? Nem csökkent-e a számuk?
– Sajnos, a háború első felében egyetlenegy kutyát és cicát sem fogadtak be. Épp ellenkezőleg, mindenki a sajátját akarta nekünk adni. De szerencsére, a német állatvédők átvettek tőlünk több kutyát és cicát, és már „gazdásították” is őket Németországban. Közel száznegyven kutyát és ötven cicát vittek el tőlünk, és ma már mindegyiküknek van gazdája.
– Megesik, hogy az önök révén találják meg a gazdik az elveszett állataikat? És megesik-e, hogy verekedésben vagy balesetben megsérült gazdátlan állatokon is segítenek?
– Van rá több példa, hogy az utcán összeszedett, bajba jutott állatoknak rövid időn belül megkerül a gazdájuk. Emellett az is előfordul, nem is egyszer, hogy ha az utakon észrevesznek az emberek egy elgázolt kutyát, akkor is minket hívnak, hogy segítsünk rajtuk. Jelenleg is van egy elgázolt kutyus a nyári konyhában, egy ketrecben. Miután szenteste felszedtük, ahogy csak tudtuk, máris vittük az állatorvoshoz, s így, persze, késtünk a családi asztaltól. Az orvos megröntgenezte a sérült állatot, és kiderült, hogy elütötte egy autó, eltört a medencecsontja. Sajnálatosan nem jelentkezett érte senki, azóta is ott van a nyári konyhában, etetjük, gondozzuk…
A kutyák és a macskák fejlett érzelemvilággal rendelkező, érző, sőt bizonyos szintű értelemmel is rendelkező teremtmények; legkorábbi, már az őskőkorszakban domesztikált háziállatunk, a kutya pedig nagyon erősen kötődik a gazdijához. Gazdája elvesztése, illetve a tulajdonosa általi magára hagyása komoly lelki sérülést jelent a számára. A hőségben hűvös helyre, hidegben védettebb zugokban, például kapualjakban meghúzódó, kóborrá vált állatok pedig rengeteget szenvednek melegtől, hidegtől, éhségtől, szomjúságtól. Az elhagyott, illetve a kóbor kutyákon, macskákon való segítés nagyon szép és nemes munka. Csak gratulálhatunk a Bundás Második Esély – Beregszászi Állatvédő Egyesület fenntartóinak, működtetőinek, hogy a jelenlegi, nem könnyű helyzetben is segítenek négylábú barátainkon.
Lajos Mihály