A magyar kultúra napját és a Himnusz születésének 200. évfordulóját méltatták Beregszászban

2023. január 23., 17:16 , 1143. szám

A Himnusz születésének 200. évfordulóját méltatta a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), valamint a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK).

A Beregszászban megtartott rendezvénysorozat egyik főelőadója dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott volt, aki kiemelte: „Köszönet illeti a kárpátaljai magyarokat, hogy a nehéz körülmények ellenére is őrzik a magyar kultúrát és identitásukat.”

A politikus beszédében kifejezte a magyar állam ukránok iránti szolidaritását, valamint támogatásáról biztosította a kárpátaljai magyarságot. Mint mondta, nagyon sajnálatosnak tartja azt, hogy Ukrajna európai integrációs folyamatának árnyékában kerül sor azokra a nemzeti kisebbségek elleni folyamatokra, mint amelyek az elmúlt napokban történtek a Munkácsi kistérségben. „Nekünk sem engedték a munkácsi várban megkoszorúzni Petőfi szobrát. Nyilvánvaló, hogy ez a munkácsi járási tevékenységnek tudható be. Érthetetlen, hogy ebben a háborús helyzetben miért van szükség ilyen negatív fellépésekre a nemzeti kisebbségekkel szemben” – mondta el dr. Szili Katalin.

Dr. Kalmár Ferenc nagykövet, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízott elő­adásában kiemelte: minden időben és korban minden egyes magyar számít. A kárpátaljai magyarság a háború miatt veszélyeztetett mind fizikai létében, mind identitásában. Azonban a kultúra megtartó erő lehet még ezekben a nehéz időkben is. A kisebbségvédelmi törvény kapcsán kifejtette: a törvény egyáltalán nem mondható kisebbségvédelmi törvénynek. „A probléma az, hogy a törvény nem garantálja azon 1992-ben megadott jogokat, amelyekkel eddig élhettek a nemzetiségek az országban. A törvény asszimilálni kívánja a kisebbségeket” – tette hozzá.

A konferencia alkalmával előadást tartott továbbá dr. Pomozi Péter nyelvtörténész, író, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója, az ELTE BTK docense, dr. Zékány Krisztina tanszékvezető, dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke, aki a kárpátaljai magyarság túlélési lehetőségeiről beszélt az elfogadott ukrán kisebbségi törvény tükrében. Végül dr. Dupka György, a KMMI igazgatója, a MÉKK elnöke helyzetjelentést tartott a 2022-es évről, beszámolt a 2023-as kulturális tervekről, majd bemutatta a tavaly megjelent kiadványokat. A konferencia fő témája A kárpátaljai magyarság a háború árnyékában volt. A rendezvénysorozat keretében megnyitották Matl Péter Ötösével című grafikai sorozatának kiállítását, ezt követően kulturális műsort adott a BorzsaVári Népi Együttes és az Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes.

A magyar kultúra napja alkalmából most is több díjat adtak át. Az Együtt Nívódíját Gerzsenyi Gabriella írónak ítélték oda. Az Anyanyelvápolók Szövetsége nevében több oklevelet is átadtak a kárpátaljai kultúrában, oktatásban és közéletben kiemelkedő tevékenységet végző személyek részére. A rendezvény végén megkoszorúzták a posta épületénél található Kölcsey-emléktáblát, valamint felavatták a Magyar Ház falán elhelyezett, Dalmay Árpád által felajánlott Széchényi István-emléktáblát.               

ev