Idén újra megtartják a Székely Szabadság Napját Marosvásárhelyen

2023. január 25., 12:15 , 1143. szám

Négy év szünet után március 10-én újra megtartják a Székely Szabadság Napját Marosvásárhelyen – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) múlt szerdán.

Az SZNT elnöke az MTI-hez is eljuttatott felhívásban emlékeztet arra, hogy az elmúlt években a világjárvány miatt „alternatív megemlékezéseket” kellett kigondolni, ahol nem gyűlnek össze tömegek. A közösség tagjai azonban többször megfogalmazták az igényt egy tömeges megmozdulásra, melynek – mint írja – most eljött az ideje.

„Március tizedikén, 16 órakor gyűljünk össze a marosvásárhelyi Postaréten, és onnan vonuljunk, a hagyománynak megfelelően, a város főterére, a kormányhivatal elé. Legyünk erősek, bátrak és következetesek, és üzenjük meg az egész világnak: alkotmányos eszközökkel, erőszakmentesen, de rendíthetetlen kitartással igényeljük a székelyek szabadságát: Székelyföld államon belüli önrendelkezését” – fogalmaz Izsák Balázs.

Az SZNT felkéri Székelyföld lakóit, aki teheti, legyen jelen a marosvásárhelyi rendezvényen, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét. A magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteit pedig arra kéri, hogy vegyenek részt az előkészületekben, ösztönözzék részvételre a székelyeket és egész Erdély magyarságát.

A nagyvilágban élő magyarok szervezeteihez azzal a kéréssel fordulnak, hogy március 10-én vonuljanak székely zászlókkal Románia külképviseletei elé, és fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal.

 (MTI/Kárpátalja)