Musztafa Najjemet nevezték ki a helyreállítási ügynökség élére

2023. január 28., 10:28

A miniszteri kabinet Musztafa Najjemet nevezte ki az Állami Helyreállítási és Infrastruktúra-fejlesztési Ügynökség élére. Ezt a Facebook közösségi oldalon jelentette be Olekszandr Kubrakov helyreállítási miniszterelnök-helyettes, közösség-, területfejlesztési és infrastrukturális miniszter, akit a korrespondent.net idéz.

„A kormány döntése alapján a miniszterhelyettesi posztról az Ügynökséghez kerül, és tulajdonképpen az egyik legfontosabb munkaterületet fogja irányítani” – írta Kubrakov.

Elmondása szerint Najjem legfontosabb feladatai a következők:

‒ megkezdeni a tényleges munkát az első helyreállítási objektumokkal;

‒ kidolgozni az együttműködés mechanizmusát az adományozókkal – kormányokkal, nemzetközi pénzügyi intézményekkel, nem kormányzati szervezetekkel;

‒ koordinálni a régióktól a kiemelt helyreállítási projektekkel kapcsolatban érkező kéréseket.

„Fontos elmondani, hogy a helyreállítási ügynökség továbbra is keresi a legjobb szakembereket az építőipar és az építészet, a menedzsment területén, többek között a szakosodott civil és állami szervezetek körében” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

(korrespondent.net/Kárpátalja)