Kárpátalján megnyitották Ukrajna legmagasabban fekvő mentőállomását

2023. február 1., 14:52 , 1145. szám

A rahói járási Kőrösmezőn február 1-től megkezdte működését az ország legmagasabban található mentőállomása.

Azért van nagy szükség erre a mentőállomásra, mert errefelé egész évben sok a turista. Gyakran előfordul, hogy az itt pihenőknek sürgősségi orvosi ellátásra van szükségük. A legközelebbi mentőállomás 30 kilométerre van Kőrösmezőtől, ami értékes időt jelent, amin akár emberélet is múlhat.

„Különböző esetek, diagnózisok és szituációk fordulnak elő, éppen ezért nagyon fontos, hogy időben kiérjen a helyszínre az orvosi csapat” – hangsúlyozta Jevhen Petrusz, a Rahói Mentőállomás vezetője. Ráadásul a rossz állapotú és kanyargós utak miatt sok időbe kerül, amíg az orvoscsapat eljut a helyszínre. Árvizek vagy földcsuszamlások idején pedig egyes települések teljesen megközelíthetetlenné válnak.

Február 1-től a helyi kórház bázisán éjjel-nappal két mentőcsapat teljesít majd szolgálatot.

A Kőrösmezői kistérség lakossága több mint húszezer fő, és még több ezerrel bővült a belső menekültek révén. Ugyanakkor a szabványok szerint egy mentőcsapatnak tízezer embert kell kiszolgálnia. Ezért a kistérség vezetője a megyei hatóságokhoz fordult azzal a kéréssel, hogy hozzanak létre egy további mentőegységet.

Az orvosok mobilitásának biztosítása érdekében a mentőállomás járműállományát egy gépkocsival is bővítették. A városi kórházat, amely mentőállomásként is szolgál majd, felújították, bevezették a fűtést, és ellátták minden szükséges felszereléssel. Ezenkívül a járművezetők és a mentősök mostantól egy helyiségben lesznek, nem pedig külön-külön, mint korábban, ezzel is meggyorsítva az egészségügyi szolgálatot.

„A közösségünk nagy: négy jelentős település alkotja, ezek közül Mezőhát és Feketetisza távoli és szétszórt szerkezetűek. Ezentúl tehát két sürgősségi orvoscsapat kezd működni Kőrösmezőn, ami lehetővé teszi számunkra, hogy jobb orvosi szolgáltatásokat nyújtsunk és gyorsabban reagáljunk a lakosok segélyhívásaira” – fogalmazott Andrij Gyeljetjincsuk, a Kőrösmezői kistérség polgármestere.

Ez már a 106. sürgősségi egység, amelyet Kárpátalján létrehoztak. A hegyvidéken szükséges állandó orvosi jelenlét és a szakképzett egészségügyi ellátás biztosítása mellett az új mentőállomás további munkahelyeket is jelent, különösen azok számára, akik mentőorvosok szeretnének lenni.

A háború ellenére továbbra is támogatják és fejlesztik a sürgősségi ellátást. A közeljövőben az ökörmezői, a szolyvai és a nagyszőlősi mentőállomásokon tervezik a munkakörülmények javítását. Ez a záloga annak, hogy akinek sürgősségi ellátásra van szüksége, a megye bármely pontján a nap 24 órájában magas színvonalú orvosi szolgáltatásokhoz jusson.

TV21 Ungvár/K. K.