Nyílt nap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

2023. március 13., 13:25 , 1150. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kitárta kapuit az érdeklődők előtt március 10-én. A nyílt napra az intézmény vezetői, oktatói azokat a továbbtanulni vágyókat várták, akik szerettek volna betekintést nyerni a felsőoktatási felvételi eljárásba, valamint a Rákóczi-főiskola oktatási folyamatába. A látogatók lehettek akár diákok, szülők vagy tanárok – tájékoztatást kaphattak a 2023. évi felvételi eljárásról, a Rákóczi-főiskola által nyújtott lehetőségekről, valamint találkozhattak az egyes szakok oktatóival.

A szervezők a programra elsősorban a továbbtanulni szándékozókat várták Beregszász és környéke középiskoláiból. A nyílt nap során a látogatók az intézmény átriumában tájékoztatást kaptak a 2023. évi felsőoktatási felvételi eljárásról, továbbá betekintést nyerhettek a főiskola és a hozzá tartozó intézmények életébe az egyes szakok vezetőinek kalauzolásával.

„Örömmel fogadtuk, hogy ilyen nagy az érdeklődés intézményünk felé, hiszen sok diák részt vett a nyílt napunkon, akiket, reményeink szerint üdvözölhetünk majd szeptembertől intézményünk diákjaiként” ‒ hangsúlyozta Fodor Gyula, a II. RF KMF tudományért és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettese.

A Rákóczi-főiskola aktív szereplője a kárpátaljai felsőoktatási intézmények rendszerének, valamint a kárpátaljai magyarság köztudatában is jelen van, mégis fontos, hogy minden, a továbbtanulást érintő információ és fontos tudnivaló eljusson mindazokhoz, akik részesei szeretnének lenni a főiskola életének. Ezért is fontosak a nyílt napok, hiszen alkalmat biztosítanak arra, hogy fényt derítsenek minden szükséges információra – vélik a az intézmény vezetői.

Az elmúlt évben a háború miatt a felvételi eljárás során a különféle szakokra történő jelentkezésnél elegendő volt egy motivációs levél beadása, idén viszont még mindig nem tisztázottak a felvételi elvárások, ahogy a beadási időszakok sem.

December folyamán Ukrajna Oktatási és Tudományos minisztériuma kiadott egy iránymutatást az idei felvételi eljárással kapcsolatban, viszont ez nem tekinthető végleges szabályzatnak. A dokumentum, illetve az elmúlt évi gyakorlat alapján a főiskola is elkészítette saját felvételi tervezetét, melyet jóváhagyás céljából eljuttattak a megfelelő hivatalokba.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az elmúlt évek során olyan rendszert alakított ki, amelyben az óvodától kezdve a mester szakig, mindenki számára elérhetővé vált az anyanyelvi oktatás, emelte ki a nyílt napon Soós Katalin, a főiskola Szakgimnáziumának igazgatója.

„A szakképzés szerves részévé vált az intézménynek, ez volt az első olyan alegysége, amelyet a főiskola megalakított annak érdekében, hogy Kárpátalján minden magyar gyereknek legyen lehetősége magyar nyelven tanulni, a diploma mellett akár érettségit és szakmát is szerezni” – hangsúlyozta Soós Katalin.

A Szakgimnázium a múlt hét folyamán tartotta meg nyílt napját, ahol az intézmény díszterme csaknem teljesen megtelt érdeklődőkkel. A Szakgimnázium ‒ hasonlóan a korábbi évekhez ‒ továbbra is öt szakot kínál a felvételizni vágyóknak. Ezek az óvodapedagógia, a szociális munka, a számvitel és adóügy, az alkalmazott matematika és a turizmus. Azonban a tervek szerint szeptembertől egy újabb, egyszerű középiskolai oktatást biztosító szakot is szeretnének beindítani.

Ezt követően Tóth Attila, a Rákóczi-főiskola Felvételi Bizottságának felelős titkára ismertette a felvételi eljárás várható menetét, hozzátéve, a főiskola vezetősége még várja az Oktatási és Tudományos Minisztérium által meghatározott végleges felvételi eljárást. Bemutatta az intézményben megtalálható tanszékek vezetőit, valamint az általuk kínált képzési programokat.

Azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a felsőoktatási intézmény egyik nyílt napján sem, minden szükséges információ megtalálható a beregszászi főiskola honlapján.

TV21 Ungvár\K. K.