Nagyszabású házkutatásokat tartott az SZBU a földgázelosztó vállalatoknál

2023. március 17., 17:18

A Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Gazdaságbiztonsági Iroda (BEB) nyomozóival karöltve nagyszabású házkutatást tartottak 14 gázelosztó cégnél a Kijevi Sevcsenko Kerületi Bíróság szankciója alapján indított büntetőügyben – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Regionális Gáztársaság Facebook-közlésére hivatkozva.

A társaság jelentése szerint „Március 17-én reggel fegyveres hatósági emberek léptek be a gázelosztó vállalatok területére és telephelyeire. A házkutatásokat állami pénzek feltételezett sikkasztásának koholt vádjával hajtották végre.”

A cég azt is közölte, hogy egyes vállalatoknál a dolgozókat kitessékelték a munkahelyükről, és gépkarabélyos hatósági személyek felügyelete mellett a folyosón tartották őket. Telefonjaikat lefoglalták, személyes tárgyaikat pedig átkutatták. Pszichológiai nyomást is alkalmaztak velük szemben. A gáztársaság szerint a házkutatásokkal a hatóságok nyomást gyakorolnak a kritikus infrastruktúra-vállalatok alkalmazottaira.

„Véleményünk szerint a házkutatás indokául megjelölt büntetőeljárást csak abból a célból indították, hogy nyomást gyakoroljanak azokra a vállalatokra, amelyeket a Naftohaz Ukrajini Nemzeti Rt. a Csornomornaftohaz Nemzeti Rt. által próbál lenyúlni. Az ország elleni bűncselekménynek számít, ha ilyen intézkedéseket hajtanak végre a háború során olyan vállalkozások ellen, amelyek ukránok millióinak nyújtanak létfontosságú szolgáltatásokat. Mindannyian meg vagyunk győződve ugyanis a kritikus infrastruktúra stabil működésének fontosságáról. A gázelosztók dolgozói pedig a nyomozati cselekmények jellegétől függetlenül nem érdemelnek ilyen bánásmódot” – olvasható a közleményben.

(vb/karpat.in.ua)