Kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándék­csomagot az Emberi Méltóság Tanácsa

2023. március 30., 18:32 , 1153. szám

Húsvét előtt kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT), az adományt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke vette át március 28-án Budapesten.

Id. Lomnici Zoltán, az EMT elnöke az eseményen elmondta, hogy a tanács megalakulása óta segíti a Kárpát-medence magyarságát, ezúttal fiatalokat szeretne adományokkal támogatni az ukrajnai háború okozta nehézségek enyhítésére. Hozzátette: a magyar állam segítsége mellett nélkülözhetetlen a civilek támogatása a háborús körülmények között.

Brenzovics László, aki id. Lomnici Zoltántól és Szunai Miklóstól, az EMT főtitkárától vette át az ajándékcsomagokat, úgy fogalmazott, a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz helyzetben van. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még nagyon sokan élnek ott, működnek a magyar oktatási intézmények, az árvaházak. A KMKSZ elnöke hozzátette: a Kárpát-medence magyarsága szolidáris Kárpátaljával. „Nagyon fontos a szolidaritás érzése […], mert megerősíti a Kárpátalján élőket abban, hogy megőrizzék magyarságukat” – jelentette ki.

Az ünnepélyes átadót követően a kárpátaljai sajtónak adott interjúban id. Lomnici Zoltán kiemelte, mindenképpen szerették volna, hogy Brenzovics László elnök úr, a kárpátaljai magyarok hiteles képviselője gondoskodjon az átadásra került ajándékok megfelelő helyre történő eljuttatásáról. „Tudjuk, hogy a szomszédunkban háború dúl, és reméljük, hogy ezek az ajándékok felvidítják a gyerekeket és a fiatalokat Kárpátalján.”

Brenzovics László hetilapunknak így fogalmazott: „A kárpátaljai magyarság nehéz helyzetben van, mindezek ellenére továbbra is folyik az oktatás, működik a főiskola. Sok támogatást kapunk az Anyaországtól, a magyar kormánytól, különböző jótékonysági szervezetektől, azonban fontos kiemelni a megannyi civil szervezet munkáját is. Ezúton is szeretnénk megköszönni az EMT-nek azt a több mint 2 000 csomag szeretetet, amelyeket még húsvét előtt eljuttatunk Kárpátaljára.”

Az adományokat a beregszászi II. Rákóczi Ferenc-főiskola hallgatói, középiskolások és a nagydobronyi árvaház lakói kapják.       

MTI/SD