Vényköteles gyógyszerek: áprilistól csak e-receptre

2023. március 30., 11:36 , 1152. szám

Április 1-jétől változnak a gyógyszervásárlás szabályai. A vény-, azaz receptköteles készítményeket elektronikus receptre válthatjuk ki. Az antibiotikumok esetében ezt a rendszert már korábban bevezették – írja összeállításában a korrespondent.net.

Mit mond a minisztérium?

Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint 2023. április 1-jétől Ukrajnában minden vényköteles gyógyszert elektronikus recept alapján fognak kiadni. A rendelkezés az állami nyilvántartásban szereplő valamennyi kész gyógyszerre vonatkozik, amelyet orvosi recept alapján lehet kiváltani.

A tárca közölte: e-receptet az állami, kommunális vagy magánklinikák bármely szakorvosa, illetve az egyéni vállalkozóként praktizáló orvosok is kiállíthatnak. Ehhez az adott intézménynek nem kell szerződésben állnia az Ukrán Nemzeti Egészségügyi Szolgálattal.

Hogyan juthatunk gyógyszerhez elektronikus recept alapján? Erre a kérdésre a Kormányzati Kapcsolattartó Központ adja meg a választ az Egészségügyi Minisztériumra hivatkozva.

1. lépés: A páciens időpontot foglal és felkeresi az orvost.

2. lépés: Az orvos fogadja a beteget és felírja a receptet.

3. lépés: Az elektronikus vény kiállításakor az orvosnak a beteggel együtt ellenőriznie kell, hogy a páciens nyilatkozatában megadott mobiltelefonszám valóban az övé és érvényes. Az orvosnak ehhez fel kell olvasnia a mobilszolgáltató kódját és a telefonszám utolsó számjegyeit.

4. lépés: A telefonszám ellenőrzése után az orvos felírja a receptet az Elektronikus Egészségügyi Rendszerben (ЕСОЗ/ESZOZ).

5. lépés: A beteg SMS-t kap a mobiltelefonjára az egyedi vényszámmal és a megerősítő kóddal a patikában történő gyógyszerkiváltáshoz. Az SMS tartalma: „Az Ön receptje: XXXX-XXXX-XXXX-XXXX. Megerősítő kód: XXXX.”

6. lépés: Szükség esetén, vagy a beteg kérésére az orvos kinyomtathatja a konzultációról készült feljegyzést, benne a rendelvényeket, köztük a felírt gyógyszereket tartalmazó résszel. Ebben a részben találhatók a felírt gyógyszerekkel kapcsolatos információk és az elektronikus recept száma.

7. lépés: A beteg felkeres egy tetszőleges gyógyszertárat, és közli a patikussal a vény számát.

8. lépés: A páciens megnevezi a kért gyógyszert, bemondja a négyjegyű megerősítő kódot, és megkapja a készítményt. Ha a szükséges gyógyszer nem áll rendelkezésre, a beteg felkereshet egy másik patikát, hogy ott szerezze be.

„Ez most már a harmadik szakasza az elektronikus recept bevezetésének. Így alakítjuk át a vényköteles gyógyszerek teljes felírási folyamatát modern és hatékony digitális eszközök segítségével, amelyeket sikeresen alkalmaztak a legjobb nemzetközi gyakorlatokban. Emellett lehetővé válik, hogy fokozzuk a kiadásuk feletti ellenőrzést, hiszen csak a szakorvos választhatja meg a klinikai protokollok alapján azt a kezelést, amely hatékony és egyben biztonságos a beteg számára, s ugyanakkor megakadályozza az öngyógyítás lehetséges negatív következményeit” – kommentálta az újítást Marija Karcsevics digitális átalakításért felelős egészségügyi miniszterhelyettes.

Az Egészségügyi Minisztérium jelezte, hogy ilyen e-receptet attól függetlenül kaphat a páciens, hogy rendelkezik-e aláírt nyilatkozattal a háziorvos megválasztásáról vagy sem, azonban feltétlenül be kell lennie jelentve az ESZOZ-ba. Ezért 2023. március 31-ig az egészségügyi intézményeknek és az egyéni vállalkozóként praktizáló orvosoknak regisztrálniuk kell az ESZOZ-ba és meg kell kezdeniük az elektronikus egészségügyi dokumentáció vezetését: az elektronikus kórlapokét, az elektronikus beutalókét és az elektronikus receptekét.

Mely gyógyszerekhez kell majd e-recept?

A kormányzati portálon megjelent az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója arról, mely gyógyszerekre terjed ki az újítás. Ezek szerint elektronikus recepteket azokra az Ukrajnában bejegyzett, orvosi recept alapján forgalmazható gyógyszerekre állítanak majd ki, amelyeket a beteg saját költségén vásárol meg.

„Megjegyezzük, hogy ezen a listán szerepelnek még az antibiotikumok, görcsoldók, hormonális készítmények (beleértve a fogamzásgátlókat is), a vérnyomás-, szívbetegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek és egyebek. Fontos, hogy egy sor általunk megszokott fájdalom-, köhögéscsillapító gyógyszer vagy nyugtató is a kizárólag orvosi receptre kiadható készítmények közé tartozhat” – hangsúlyozza az Egészségügyi Minisztérium.

Éppen ezért lényeges, hogy az érintettek előzetesen tájékozódjanak a beszerezni kívánt gyógyszerekről, és amennyiben vényköteles készítményekről van szó, gondoskodniuk kell róla, hogy áprilisra megkapják a szükséges elektronikus receptet kezelőorvosuktól, s annak alapján a vényköteles gyógyszereket a jövőben is akadálytalanul és jogszerűen vásárolhassák meg a patikában. Annak ellen­őrzéséhez, hogy szükség van-e receptre egy adott gyógyszerhez, érdemes tanulmányozni az adott készítmény használati utasítását és/vagy felkeresni Ukrajna Állami Gyógyszernyilvántartását (Державний реєстр лікарських засобів України) a világhálón.

„Idült betegségek hosszan tartó kezeléséhez, illetve a kezelés vagy a megelőzés folytatásához a szükséges gyógyszerre újabb elektronikus receptet távkapcsolat útján is kérhet háziorvosától. Ehhez a rendszerben kötelezően rögzítve kell legyen a gyógyszer első felírása a kezelőorvosa által. Így a gyógyszerreceptek mindig elérhetők lesznek az okostelefonján” – jegyzi meg az Egészségügyi Minisztérium.

„Ma az elektronikus recept az egyik legelterjedtebb elektronikus orvosi eszköz Ukrajnában. Jelenleg az Elektronikus Egészségügyi Rendszer körülbelül 550 000 antibiotikum-receptet és még több mint 11 000 pszichoaktív (pszichotrop) gyógyszerre szóló vényt tartalmaz” – közölte a minisztérium.

(pszv/korrespondent.net/kmu.gov.ua)