Sikerrel zárult a kárpátaljai kezdő néptánc­pedagógusok módszertani képzése

2023. május 23., 13:15 , 1160. szám

A Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja immáron második alkalommal szervezte meg néptáncpedagógus módszertani képzését. Ezúttal a néptánc-pedagógia módszertana iránt érdeklődő 23 résztvevőből 20-an sikeresen vizsgáztak.

Az elmúlt évek során a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja több képzést is szervezett a vidéken népzenészek, néptáncpedagógusok, kézművesek és népmesemondók számára. A 2021-ben első alkalommal elindított néptáncpedagógus módszertani képzést sajnos a háború miatt nem tudták megfelelően lezárni. Az idén azonban mindez sikerült. A mostani képzést viszont teljesen kezdők számára szervezték meg, tehát a jelentkezők között könyvtárosok, alsós tanítók, lovasoktatók, zeneoktatók is voltak. A képzést kimondottan a néptáncoktatásban járatlan pedagógusoknak állították össze, akik az elmúlt öt hónap folyamán megismerkedhettek egy tájegység táncanyagán keresztül a néptáncoktatás módszertani alapjaival. A képzés során Rábaköz táncanyagával ismerkedtek az érdeklődők hónapról hónapra, amelyhez kapcsolódóan belekóstoltak a táncelőkészítő gimnasztikába és nyújtásba, zenés mozdulattanításba eszközökkel, a népi gyermekjátékok és népi mondókák módszertanába. A képzés programjának kidolgozói és oktatói a nyíregyházi Antal Roland és Antal Dóra néptáncpedagógusok, a Nyíregyházi Tánc Tanoda vezetői.

Az öt hónapos tanfolyamot május 20-án a záróvizsgát követően ünnepélyes oklevélátadóval zárták. Az eseményen Várady Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kulturális szervezője minden résztvevőnek gratulált. Mint mondta: „Hálózatunk, látva a káderhiányt, amit főként az elmúlt év történései okoztak, azonnal reagált, s úgy döntött, elindít egy kezdőknek összeállított néptáncpedagógus-képzést. Pál Katalin, a hálózat vezetője kérte fel erre az Antal házaspárt, akikkel már egy évvel ezelőtt megvalósítottunk egy gyakorlott néptáncpedagógusoknak szóló módszertani tanfolyamot. Örömmel vettük, amikor 23 pedagógus, és nem csak kimondottan pedagógus jelentkezett a képzésre. Látva mindazt a lendületet és szorgalmat, amivel hozzáálltak a képzéshez, azt gondolom, hogy az Antal házaspár igazán remek és hasznos munkát végzett az elmúlt félévben. A néptáncoktatás egy nagyon sokrétű és komplex tevékenység, de ez a 20 pedagógus, aki ma sikeres záróvizsgát tett az itt tanultakból, már kapott némi alapot, amire aztán lehet a továbbiakban még építeni. Jó volt azt is látni, hogy a Kárpátalja különböző szegleteiből hónapról hónapra idejárók egy közösséggé formálódtak.”

Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Gyebnár István első beosztott vezető konzul, aki köszöntőjében kiemelte: „Életüket önök gyerekek között töltik, és nagyon fontos, hogy rendelkezzenek megfelelő gyakorlati ismeretekkel a magyar népi kultúra értékeinek továbbadásához, és el tudják juttatni az új generációhoz. Azért, hogy vállalkoztak erre a képzésre, külön köszönet illeti önöket, egy nagyon fontos és pozitív dologban vettek részt.” Hangsúlyozta: „A magyar kormány igyekszik továbbra is minden támogatást megadni a magyar kultúra és identitás továbbadásához, a nyelvi értékek megőrzéséhez. Sok szeretettel gratulálok önöknek.”

Antal Dóra néptáncpedagógus, a képzés oktatója elmondta: „Amikor először találkoztunk a résztvevőkkel, sokakban nagy meglepettség és kérdőjel volt, hogy vajon most majd mi lesz itt, mire vállalkoztak. Aztán pedig lassan kezdtünk egymásra hangolódni. Mindenki nagy fejlődésen ment keresztül, elsősorban önmagukat tudták fejleszteni, amiből aztán a diákokat is fejleszteni tudják majd. Kívánom mindenkinek, hogy legyenek továbbra is ilyen nyitottak, tanuljanak sokat, és képezzék a tanítványaikat is hasonló energiával és lendülettel.”

Antal Roland néptáncpedagógus, a képzés oktatója szerint a legfontosabb a közös gondolkodás volt. „Örülök annak, hogy mindezt elértük és sikerült közösen gondolkodni. Nagyon fontos, hogy át tudunk-e váltani azokból a hétköznapi dogmákból egy olyan gondolkodásmódba, melyet most követünk. Mernünk kell közösen gondolkodni, táncolni és énekelni!” – jegyezte meg.

A köszöntőgondolatokat követően a pedagógusok ünnepélyesen átvették az őket megillető okleveleket. A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.                

Kőváry