Közúti baleset Dunkovica faluban
Közúti baleset történt Nyíresújfaluban (Dunkovica) február 14-én.
Az orvosok tájékoztatása szerint a 33 éves sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és egy magánház kerítésének csapódott, ahol Tetyana Zsabur mentős él. A nő ekkor otthon tartózkodott, és hangos csattanásra lett figyelmes.
– Otthon voltam, háztartási munkákat végeztem, amikor hangos puffanást hallottam. Kiszaladtam, és az autó már az árokban volt. Néhány perccel később megérkeztek kollégáim, a 906-os brigád, és közösen nyújtottunk segítséget az áldozatoknak – mondja Tetyana.
A 33 éves sofőr bordája eltörött és egyéb sérüléseket is szenvedett. Az utas megtagadta az orvosi ellátást, a sofőrt pedig óvatosan kiemelték az autóból, rögzítették a fejét és felsőtestét, majd fájdalomcsillapítót kapott. Zárt koponyasérülés és bordatörés gyanújával szállították a munkácsi Szent Márton Kórházba.
(pmg.ua/RV)