Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum
Az évforduló alkalmából június 20-án egyedülálló kiállítások megtekintésére, ismeretterjesztő kirándulásokra, valamint zenei együttesek és tánccsoportok színes előadásaira várják a vendégeket és a térség lakóit. Az ünnepi programot egy tájékoztató keretében részletezték.
A múzeum megalapítása óta (eleinte Kárpát-Ukrajnai Népi Múzeum volt), az intézmény a mai napig nem veszített népszerűségéből. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum a második helyen áll Ukrajnában a látogatók számát tekintve, az ungvári vár pedig az első öt között van. Csak májusban 50 rendezvényt tartottak.
Az évforduló alkalmából különleges programmal készültek, amely mind a neves tudósokat, mind a legfiatalabb vendégeket érdekli – mondta az intézmény igazgatója, Olga Sumovszka. A múzeumnak van mivel meglepnie látogatóit, hiszen mintegy 182 ezer országos és nemzetközi jelentőségű műemléket őriz. A gyűjtemények folyamatosan bővülnek.
Az évforduló alkalmából június 19-én a vár falai között rendezik meg az intézmény történetének legnagyobb tudományos és gyakorlati konferenciáját. Az esemény több mint 80 tudóst, múzeumi szakértőt, levéltárost hoz össze Ukrajna különböző régióiból és külföldről.
Az ünnepélyes megnyitó június 20-án 11 órakor (kijevi idő) kezdődik. A nap folyamán minden vendégnek ingyenes a belépés!
A látogatók adományozhatnak az Ukrán Fegyveres Erők szükségleteire, és vásárolhatnak márkás ajándéktárgyakat, amelyeket kifejezetten az évfordulóra fejlesztettek ki.
A részletes program itt érhető el.
(Facebook/RV)



