Statisztika: Ukrajnában három haláleset jut egy születésre

2025. július 25., 18:27 , 1271. szám

2025 első felében több mint 86 ezer csecsemő született Ukrajnában, miközben több mint 249 ezer ember halt meg – jelentette az Élet (Життя), az Ukrajinszka Pravda magazinja az Igazságügyi Minisztérium által rendelkezésére bocsátott statisztikák alapján.

Tavaly ugyanebben az időszakban 87 655 gyermek született. Az általános tendencia még lehangolóbb: tíz év alatt a születési arány a 2,2-szeresére csökkent.

Minden újszülöttre három halálozás jut, és ez a trend az Opendatabot adatai szerint már ötödik éve tart. Összehasonlításképpen: 2016-ban minden újszülöttre „csak” két halálozás esett.

Míg 2016-ban átlagosan havi 32 ezer csecsemő született, most csak 14 ezer.

A legtöbb gyermek Kijevben jön a világra: közel 10 ezer, azaz az összes csecsemő 12%-a. A második helyen Lemberg megye áll (8282 születés, 10%), a harmadikon pedig Dnyipropetrovszk megye (6670, 8%).

Egyes régiókban a születések számának enyhe növekedését regisztrálták: Kijev megyében évi +6%, Lemberg megyében +5%, Voliny megyében +6%. Összességében 7 megyében figyelhető meg növekedés.

A korábbiakhoz hasonlóan valamivel több fiú születik: 51%.

Az év első felében 249 002 ember halt meg Ukrajnában – majdnem ugyanannyi, mint tavaly. Minden kilencedik haláleset Dnyipropetrovszk megyében következett be (több mint 27 ezer eset). A három legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező régió közé tartozik még Kijev (több mint 18 000) és Harkiv megye (több mint 17 000).

(ntk/life.pravda.com.ua)