Csapatszellemben zajlott az V. Ung-vidéki Sporttábor Nagydobronyban

2025. augusztus 5., 11:47 , 1273. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén ötödik alkalommal rendezte meg az Ung-vidéki Sporttábort. A Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló táborba 10‒16 év közötti kárpátaljai iskolások jelentkezhettek. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja adott otthont július 28-tól augusztus 2-ig.

A tábor szakmai felelőse, Kiss László, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermek­otthon labdarúgóedzője elmondta: a hét folyamán 36 gyerek vett részt a sporttáborban, akik 6 településről – Nagydobrony, Csongor, Bátyú, Szernye, Beregszász, Ungvár – érkeztek.

– A foglalkozások 4 csoportban zajlottak, napi körkörös rendszerességgel. A gyerekek néhány sportággal (asztalitenisz, futball, kosárlabda, kézilabda, röplabda, tollaslabda, karate, labdavezetés lábbal, sakk, dámajáték stb.) ismerkedhettek meg és fejleszthették magukat egyénileg, valamint csapatban. Erről a tábor oktatói – Bara Csaba, a Nagydobronyi Református Líceum testnevelő tanára, Brilla Mária, a Nagydobronyi Művészeti Iskola koreográfusa, Szanyi-Szabó János, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára, Moca Valéria kyokushin karate ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes – gondoskodtak. Munkájukat 3 nevelő, 3 gyakornok főiskolás hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítette. Idén először volt fitnesz, amit inkább a lányok kedveltek, mert hozzájuk közelebb áll, nagyon élvezték, szabadidőben is sokat táncoltak, vagy különböző nyújtógyakorlatokat végeztek az oktatóval. Olyan lelkesek voltak, hogy még szabadidőben is nehéz volt őket kis pihenésre bírni – tájékoztatott Kiss László.

A gyerekek kirándultak a II. RFKMF Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátumban lévő Erdei Iskola és Kutatóbázisára, ahová egy hosszú séta vezetett, de azt is élvezték, és utána szalonnasütésre került sor ott mindenki örömére.

A tábor során sportversenyeket és vetélkedőket is szerveztek, a győztesek a táborzáró ünnepségen vehették át az elismerő okleveleket és érmeket.

A gyerekek, akikkel beszélgettünk, egybehangzóan azt mondták, hogy szeretnek sportolni és örömmel vettek részt a táborban, mert a mozgás mellett élményeket szereztek a csapatszellemben zajló tartalmas hét folyamán.

A jövőt illetően a táborvezető elmondta: „Minden évben igyekszünk csiszolni a programon. A sporttábor idén a tánctáborral egyidejűleg zajlott, s arról beszéltünk az oktatókkal, hogy ha jövőre is egybeesik, akkor próbálunk majd közös programokat szervezni.”

RV