Szabadka: Fremond Árpáddal folytatott megbeszélést Demo Beriša miniszter

2025. augusztus 13., 11:43 , 1274. szám

Augusztus 6-án Demo Beriša kisebbségi és emberi jogokért, valamint a társadalmi párbeszédért felelős miniszter Szabadkára látogatott, ahol hivatalos programja keretében a városházán folytatott megbeszélést Stevan Bakić polgármesterrel, majd délután a Magyar Nemzeti Tanács hivatalába látogatott.

A találkozót követően Fremond Árpád, az MNT elnöke sajtónyilatkozatban értékelte a megbeszélést. Elmondása szerint örömteli, hogy a miniszter személyesen is ellátogat a nemzeti tanácsokhoz, és így közvetlenül tud tájékozódni azok működéséről és problémáiról. Mint mondta, ez egy előremutató kezdeményezés, és Szabadkán örömmel fogadták a látogatást.

Fremond Árpád hangsúlyozta, hogy a találkozón szó esett a nemzeti tanácsokról szóló törvény tervezett módosításáról, amelynek előkészítésébe a magyar közösség is szeretne bekapcsolódni. Hozzátette, a magyar nemzeti közösség mint az ország legnagyobb kisebbsége mindig is aktív szereplője volt az autonómiatörekvéseknek, és fontos, hogy ebben a folyamatban továbbra is jelen legyen, szakembere révén a munkacsoportban is képviselve érdekeit. A megbeszélésen érintették a költségvetési kérdéseket is, különös tekintettel a nemzeti tanácsok mozgásterére és finanszírozására. Fremond Árpád üdvözölte, hogy több önkormányzat és a tartományi kormány is növelte támogatását az elmúlt időszakban, és bízik abban, hogy ez a pozitív irány országos szinten is folytatódik majd.

„A miniszter úr nyitott volt a párbeszédre, és elégedetten nyilatkozott az MNT munkájáról. A megbeszélés megerősítette, hogy van szándék és lehetőség a jövőbeni együttműködésre, ami a magyar közösség számára különösen fontos” – összegezte Fremond Árpád.

(vajma.info/kulhonimagyarok.hu/Kárpátalja)