Honismereti kiránduláson a nagycsaládosok

Olvasói levél

2025. október 4., 17:51 , 1282. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében idén is megrendezték a honismereti kirándulást. A kirándulásra szeptember 27-én került sor, az úti cél pedig a huszti várrom volt.

A túra vezetője Nagy Sándor volt, aki már az oda vezető út folyamán érdekes információkkal szolgált a programon részt vevők számára. Megtudhattuk, hogy miért is játszott vidékünk olyan fontos szerepet a mindenkori birodalmak életében. A végvárrendszer fontosságáról is ismereteket szereztünk, valamit elhangzott, hogy a só kereskedelmi útja miatt is igen forgalmas hely volt vidékünk. Többek között bepillantást nyertünk a borzsovai vár, a nagyszőlősi Perényi-kúria és a királyházai Nyalábvár történelmi jelentőségébe is. Nagyszőlőst elhagyva az ott élő betelepített lakosság történetét ismerhettük meg. Megérkezve Huszt városába a mára igencsak csekély számú magyar lakosság történelméről hallhattunk. Ezután kis csapatunk elindult, hogy megtekintse a huszti vár romjait. Az út során megálltunk és megnézhettük, hogyan is nézhetett ki a vár eredeti formájában. Ezt követően felsétáltunk a vár romjaihoz, ahol elhangzott Kölcsey Ferenc Huszt c. költeménye, amelynek első sora mindenki számára ismerősen hangzott: „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék…” A vers utolsó mondata pedig arra ösztönzött, hogy érdemes itt maradni, mert felelősek vagyunk Kárpátalja jövőjéért, a magyarság megmaradásáért.

Megtekintettük a vár romjait, megnézhettük a várost a vár udvarából, fotókat készítettünk, itt került sor a nasik elfogyasztására. Ezután a református templomhoz sétáltunk, ahol betekintést nyerhettünk, hogy milyen fontos szerepet töltött be a hit a vár lakosságának életében.

Szabadprogramként felfedezhettük a várost. A hazaúton pedig Iza település vásárában vehettünk emlékeket és ajándékokat az otthon maradottak számára.

A kirándulás jó hangulatban telt, és az idő is szép volt, így mindenki élvezhette Kárpátalja szépségét. Köszönjük a túravezetőnek és a magyar kormánynak a program megvalósulását!

Kota Éva
résztvevő