A sajtó részleteket közölt Zelenszkij elnök amerikai programjáról
Október 16-án, csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai védelmi és energetikai vállalatok képviselőivel találkozik, valamint ellátogat a Kongresszusba – jelentette a korrespondent.net a Szuszpilnére hivatkozva.
Az újságírók információi szerint az ukrán elnök számos találkozón vesz részt a Donald Trump amerikai elnökkel tervezett megbeszélés előtt. Várhatóan ukrán újságírókkal is találkozik majd. A két elnök közös sajtótájékoztatóját azonban egyelőre nem erősítették meg.

A korrespondent.net emlékeztet, Andrij Jermak, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője kulcsfontosságú találkozóról számolt be Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel október 16-ára virradóra. A megbeszélésen részt vett Julija Szviridenko miniszterelnök, Rusztem Umjerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, Szerhij Kiszlicja első külügyminiszter-helyettes, valamint Olha Sztefanisina, Ukrajna washingtoni nagykövete is.
Donald Trump amerikai elnök korábban bejelentette, hogy a tervek szerint pénteken találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel többek közt az ukrán offenzíváról fognak tárgyalni.
(korrespondent.net/Kárpátalja)


