Illegálisan bányásztak ásványi kincseket Kárpátalján

2025. október 25., 18:29

Az engedély nélküli ásványkincs-kitermelés nemcsak törvénysértés, hanem közvetlen fenyegetést jelent Kárpátalja ökológiájára. A lerombolt folyómedrek, a talajerózió és a természeti tájak pusztulása mind a jogsértő „bányászok” tevékenységének következményei.

2025 eleje óta a kárpátaljai ügyészség vádiratokat nyújtott be 12 személy ellen a földtani erőforrások védelmével kapcsolatos ügyekben. A bűncselekmények az engedély nélküli homok- és kavics-, dácit- és andezit-kitermeléshez kapcsolódnak. A szakértők által megerősített kár összege meghaladja a 10,3 millió hrivnyát.

Ezen felül két szervezett csoport tevékenységét derítették fel, amelyek közül az egyik a Tarac folyó medrében tevékenykedett, Bedőháza közelében. A nyomozás anyagai szerint mindezt a helyi képviselő szervezte, aki egy cég tulajdonosa, amely többek között betonkeverékek gyártására szakosodott.

A képviselő és további három helyi lakos engedély nélkül, a megfelelő dokumentumok hiányában közel 5700 köbméter homok- és kavicskeveréket termelt ki a folyóparti sávból és a Tarac folyó medréből Bedőháza közelében. A kitermelt anyagokat az elkövetők készpénzért helyi lakosoknak adták el, valamint megrendelésre helyi önkormányzati szerveknek szállították az utcák karbantartásához.

Az ügy szakértői által megállapított kár 9 millió hrivnya, amelyet a vádlottak eddig nem térítettek meg. A rendőrség a gyanúsítottak vagyonát 15,8 millió hrivnya értékben zárolta.

A képviselőt is magában foglaló három vádlott ügyében a Técsői Járási Bíróság már megkezdte az eljárást. Nemrég a rendőrség elfogta a negyedik gyanúsítottat, aki több mint fél évig bujkált a nyomozás elől, és körözés alatt állt. Az ügyész indítványára előzetes letartóztatást rendeltek el számára.

A nyomozás a végső szakaszban van, a vzisgálatot a Kárpátaljai Nemzeti Rendőrség munkatársai végzik.

Jelenleg a régióban több mint 100 bűncselekmény van folyamatban a földtani erőforrások védelme terén. A nyomozást a Kárpátaljai Nemzeti Rendőrség folytatja a regionális Speciális Környezetvédelmi és Körzeti Ügyészségek felügyelete mellett.

A hírt a Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata közölte.

(VV/ko.net.ua)