Zelenszkij kölcsönkérte Európától a Patriot rendszereiket

2025. október 25., 08:45

Volodimir Zelenszkij elnök javasolta, hogy az európai országok ideiglenesen adják át Patriot légvédelmi rendszereiket Ukrajnának. Az ukrán államfő javaslata az „eltökéltek koalíciójának” október 24-i, londoni ülésén mondott beszédében hangzott el, melynek szövege megjelent az elnök honlapján – írta a korrespondent.net október 25-én, szombaton hajnalban.

Az államfő elmondta, hogy Ukrajna jelenleg tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal a szükséges számú Patriot rendszer beszerzéséről kötendő megállapodásról, de hosszú a sor a legyártásukra.

Zelenszkij ugyanakkor hozzátette: „Európában máris jelentős számú Patriot és más légvédelmi rendszer van, amelyek szerencsére egyszerűen készenlétben állnak”.

„Mi felhasználhatnánk ezeket most az életek védelmére, hogy ne kelljen várnunk a sorunkra. Sokat segítene nekünk, ha ezeket a rendszereket most Európából is megkaphatnánk, majd később, amikor ránk kerül a sor az amerikaiakkal kötött megállapodásban, lecserélhetnénk őket” – mondta.

Zelenszkij arra kért minden országot, amelynek vannak Patriot rendszerei, hogy „gyakorlatiasan közelítsék meg ezt a kérdést”.

(korrespondent.net/Kárpátalja)