Zelenszkij a tárgyalócsoport jelentése után: Ukrajna javaslatokat adott át az amerikai félnek

2026. augusztus 12., 10:09

Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, hogy a tárgyalócsoport javaslatokat adott át az amerikai félnek a további lépéseket illetően az orosz–ukrán háborúban – írta a Jevropejszka Pravda (JP) augusztus 11-én, kedden este az államfő esti videoüzenetére hivatkozva.

Zelenszkij elmondta, hogy meghallgatta a tárgyalócsoport jelentését, és azt is közölte, hogy Ukrajna javaslatokat adott át az amerikai félnek.

„Amerika segítheti a védelmünket, mindenekelőtt légvédelemmel, és nyomást gyakorolhat Oroszországra, hogy más tervei legyenek: a háború befejezésére készüljön, ne pedig az elhúzására” – tette hozzá.

A JP felidézi a hírrel kapcsolatban, hogy az FT szerint Donald Trump amerikai elnök korábban elutasította Zelenszkij további több száz Patriot elfogó rakétára vonatkozó kérését, amit az Egyesült Államok közel-keleti szükségleteivel indokolt.

„Mint ismert, Trump ezenkívül »visszakozott« a pozitív célzások után, miszerint esetleg engedélyt adhat Ukrajnának a Patriotokhoz való rakéták gyártására. Az amerikai elnök azt mondja, hogy még nem hozta meg a végleges döntést” – írta a Jevropejszka Pravda.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)