Háborúban álló országoknak hivatalosan is megtiltották az Eurovíziós Dalfesztivál rendezését
Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) bejelentette a nemzetközi televíziós dalverseny szabályainak módosítását. Mostantól az az ország, amelynek képviselője megnyerte az Eurovíziót, automatikusan elveszíti a verseny következő évi rendezési jogát, ha annak vagy egy „közvetlenül szomszédos régiónak” a biztonságát „fegyveres konfliktus vagy nehéz geopolitikai helyzet” „számottevően befolyásolja” – derül ki egyebek mellett a DW augusztus 13-i, csütörtöki híradásából.
„Szükség esetén az EBU kezdeményezheti a győztes ország regionális biztonsági helyzetének független értékelését. Ezen értékelés eredményei alapján az EBU a Referenciacsoporttal (az Eurovíziós Dalfesztivál végrehajtó bizottságával – a szerk.) együtt megállapítja, hogy a győztes ország műsorszolgáltatója képes-e biztosítani a verseny biztonságos lebonyolítását. Ha megállapítást nyer, hogy a győztes ország műsorszolgáltatója nem tudja megrendezni a versenyt, az EBU alternatív szervező műsorszolgáltatót jelöl ki” – áll a szabályok augusztus 12-i új változatában.
A DW emlékeztet, 2022-ben Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, de az Oroszországi Föderáció totális agressziója miatt a következő évben Nagy-Britannia rendezte meg a versenyt. Vagyis az új szabályt már alkalmazták a gyakorlatban, bár hivatalosan még nem rögzítették.
Az új szabályok 2027-ben lépnek életbe, amikor Bulgária lesz a rendező.
(dw.com/Kárpátalja)



