A VMSZ központi ünnepsége Palicson: Szent István öröksége ma is a megmaradás és az építkezés jelképe
Palicson rendezték meg múlt szombaton a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) központi Szent István-napi ünnepségét, amelyet immár harmincadik alkalommal tartottak meg. A jubileumi rendezvényen az államalapítás ünnepe mellett a vajdasági magyar közösség helyzetéről, a megmaradásról, a gazdaságfejlesztésről és a politikai képviseletről is szó esett.
Az ünnepi program részeként ökumenikus kenyéráldást tartottak. Az újkenyeret dr. Fábry Kornél esztergom–budapesti segédpüspök, Verebélyi Árpád címzetes prépost, Harangozó László református püspök és Dolinszky Áron evangélikus lelkész áldotta meg.
A rendezvény ünnepi szónoka Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke volt. Beszédében felidézte az elmúlt harminc év legfontosabb állomásait, és arról beszélt, hogy a vajdasági magyar közösség számos nehéz időszakon keresztül őrizte meg intézményeit és identitását.
A politikai helyzet kapcsán Pásztor Bálint arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő választásokon is fontos lesz a magyar közösség érdekeinek önálló képviselete. Szerinte a parlamenti jelenlét biztosíthatja azt, hogy a vajdasági magyarok szempontjai továbbra is megjelenjenek a döntéshozatalban. Beszédében az összefogás fontosságát is hangsúlyozta. Úgy értékelte, hogy a közösséget nem a belső viták, hanem az együttműködés és a közös célok vihetik előre. A VMSZ-en belüli munkáról szólva azt mondta, hogy a párt nyitott minden olyan vajdasági magyar előtt, aki részt szeretne venni a közösség építésében.
A nap programját színesítette a Szabadkai Fúvószenekar fellépése, valamint Rúzsa Magdi koncertje. A tóparton kézművesvásár is várta az érdeklődőket.
(Fehér Szilvia, vajma.info/Kárpátalja)



