Halálos áldozatai vannak az újabb Kijev elleni rakétatámadásnak
Hárman életüket vesztették és öten megsérültek a Kijev elleni orosz ballisztikus rakéta-támadásban – jelentette a Kijev Városi Katonai Közigazgatásra (KMVA) hivatkozva a korrespondent.net kedden hajnalban.
Az orosz hadsereg immár ötödik napja támadta Kijevet. A fővárosban egy sor erős robbanást lehetett hallani szeptember 1-jére virradóra.
A Dnyiprói kerületben tűz ütött ki nem lakáscélú épületek között. Ezután egy további találatról is beszámoltak ugyanabból a kerületből: az első jelentések szerint kigyulladt egy lakóépület. Utóbb azonban a katonai közigazgatás jelentette, hogy a lakóépületben keletkezett tűzre vonatkozó információk nem igazolódtak be.
A KMVA később megerősítette, hogy a fővárosban a rakétatámadás következtében hárman életüket vesztették, öten pedig megsérültek.
(korrespondent.net/Kárpátalja)



