Templomtorony- és kereszt­megáldás Tiszaújhelyen

Üzenetet hagytak az utókornak

2001. június 29., 02:00 , 24. szám

A tiszaújhelyi görög katolikus templom tornyának felújított süvegét és keresztjét áldotta meg vasárnap a majd ezer hívő jelenlétében Ben­dász Dániel görög katolikus esperes, Szabó Kons­tantin homok­dé­dai, Tres­­­­csula Lász­­ló máty­falvi és Orosz István tisza­­újhelyi paró­kus.

Az ünnepség a vecsernyével vet­te kezdetét. Ezután a templom udvarán megszentelték a toronyra kerülő felújított keresztet.

A torony tetején lévő gömbbe, egy pa­lack­­­­ba zárva az eljövendő nemzedékek számára néhány pénzérmét, papírpénzt, a kort tükröző újságok lapjait, illetve a gyülekezet üzenetét helyezték el. (A legutóbbi, 1926-ban elvégzett torony- és keresztjavításkor a gömbből rejtett emlékek, többek között régi osztrák és magyar pénzérmék, illetve a darazsak és a hő által megrongált, olvashatatlan iromány került elő a munkálatok kezdetén.)

A szeles időjárás nagyban megnehezítette a 80 kg-os kereszt felhelyezését, de Isten segedelmével végül a helyére kerülhetett a templom ékessége.

karmacsi