Amerika visszavág

Afganisztáni célpontokat támad az amerikai és a brit légierő

2001. október 12., 02:00 , 39. szám

Október 7-én Amerika és Nagy-Britannia megtámadta Afganisztánt megtorlásul a szeptemberi merényletekért. George Bush amerikai elnök korábban közölte: a tálibok megfizetnek a terrortámadá­sért. A tálibok viszont kijelentették: nem hátrálnak meg, és nem adják ki az Egyesült Államoknak Oszama bin La­dent, a terrorakciók első számú gyanúsítottját.

Az amerikaiak most annak a 38 országnak a nevében támadják a tálibokat, amelyek állampolgárai a New York-i terrortámadásban életüket vesztették – mondta Bush amerikai elnök a támadást bejelentő tévényilatkozatában.

Az amerikai védelmi miniszter közölte, hogy légi támaszpontokat, légvédelmi állásokat, a tálibok katonai létesítményeit és bin Laden szervezete, az al-Kaida kiképző táborait támadják. Az első este négy városban bombáztak az amerikaiak és a britek, s az első jelentések szerint két kiképző tábort, több repülőteret és egyéb katonai létesítményt semmisítettek meg. Az akcióban B-52-es és B-2-es, úgynevezett lopakodó bombázók, a Perzsa-öbölben állomásozó hajókról, bombázókról és tengeralattjárókról indított Tomahawk cirkálórakéták, valamint F-18-as vadászbombázók vettek részt. Az amerikai támadással szinte egy időben intézett tüzérségi támadást a tálibok állásai ellen az ellenzéki Északi Szövetség is, majd kihasználva a Nyugat légi fölényét, több ponton támadást indított a országot uraló tálibok csapatai ellen.

Nem sokkal a támadás kezdete előtt az al-Dzsazíra nevű katari televíziónak nyilatkozott bin Laden. Mint mondta, a muzulmánok és a hitetlenek közötti háború kezdődött el. Szerinte az egész iszlám világot támadták meg az Egyesült Államok és szövetségesei. Oszama bin Laden megfenyegette az Egyesült Államokat: újabb merényletekre számíthatnak.

Az Egyesült Államokban már­is felkészültek az esetleges újabb terrortámadások elhárítására. Az ország nagyvárosaiban megerősített ellenőrzést rendeltek el a felhőkarcolók, közintézmények, hidak és egyéb kulcsfontosságú létesítmények környékén.

Szakértők szerint a folyamatos légi támadások várhatóan legalább egy héten át tartanak majd, az Oszama bin Ladent elfogni, a terrorista központokat felszámolni hivatott kommandós egységek bevetésére legfeljebb csak ezt követően kerülhet majd sor.

A bombázásokkal egy­idő­ben az amerikai légierő élelmiszercsomagokat dob le az afgán menekülttáborok közelében, mintegy jelezve, hogy a háború nem az afgán nép, hanem a terroristák ellen folyik.

kg