„Olcsó” a karácsonyfa

Vágják a karácsonyfának valót

2001. december 21., 01:00 , 49. szám

Mint Anatolij Poljanovszkij, a megyei ökológiai főosztály helyettes vezetője a Kárpátaljának elmondta, idén összesen mintegy 65 ezer fenyőfa kivágására adtak ki engedélyt. A tisztviselő elmondta, hogy az erdőmasszívumokban nem vágnak egyetlen fát sem, csupán olyan sávokban, melyek közel esnek a közúti és a vasúti hálózathoz, illetve fiatal faültetvényekből, ahol a facsemeték helyére újakat ültetnek.

Továbbra is előfordulnak azonban illegális fenyőfavágások, illetve gyakori azok engedély nélküli árusítása. Tekintettel erre, az illetékes hatóságok december 17-től rendszeres ellenőrzéseket tartanak a veszélyeztetett helyeken. Az értékesítést illetően úgy igyekeznek elejét venni az illegális fenyőfa-kereskedelemnek, hogy az erdőőrség és a helyi önkormányzatok minden településen csak a kijelölt helyeken engedélyezik a fenyőfák árusítását, s minden árusítónak rendelkeznie kell igazoló okmánnyal.

Ami az árakat illeti, a lucfenyő ára várhatóan 3–10 hrivnya, az ezüstfenyőé pedig 8–18 hrivnya között mozog idén.

Baráth József