Stüszi, Julika és a kicsik köszönik, jól vannak

Strucctenyésztés Császlócon

2002. január 18., 01:00 , 53. szám
Mitrovics István és a szégyellős struccok

Pár hónappal ezelőtt különös vállalkozásba fogott Mitrovics István farmer Császlócon. Vásárolt ugyanis néhány strucctojást, melyekből augusztus folyamán ki is kelt négy egészséges struccfióka, amik mára termetes „madárkákká” fejlődtek.

Megvallom, kissé félve álltam meg a „külön bejáratú” strucclak ajtaja előtt, de mint kiderült, a struccok legalább ennyire bizalmatlanok az ismeretlenekkel szemben. Dél lévén, a még „kiskorú” Stüszi kakas és három tyúkja éppen jóllakottan heverésztek, és csak némi noszogatás után – kizárólag a gazdi kedvéért – voltak hajlandóak teljes szépségükben megmutatni magukat.

– Honnan jött a strucctenyésztés ötlete? – kérdezem a madarak gazdáját.

– Egy évvel ezelőtt fél Európa rettegett a szarvasmarhákat megtámadó szivacsos agyhártyagyulladástól, aminek következtében szinte nullára csökkent a marhahúsfogyasztás. A szakembereket már ezt megelőzően foglalkoztatta az alternatív hústenyésztés gondolata, ami felválthatná a közkedvelt, ám nem a legegészségesebb marhahúst. Dél-Amerikában állapították meg elsőként, hogy a zöldtakarmánnyal táplált strucc húsa ízében hasonlít a marháéra, ugyanakkor a nagytestű madarak teljes egészében rezisztensek az encefalitisszal és egyéb kórokozókkal szemben. Magyarországon néhány éve több strucctenyészet is működik, én a muhi és kiskunhalasi farmokon jártam, ahol a nyáron vásároltam hat tojást. Nem volt olcsó – száz dollár darabja –, de jó befektetésnek ígérkezett. Végül négy struccfiók „látott napvilágot” – elsőként Stüszi kakas és Julika nevű tyúkja –, mégpedig egy némileg átalakított csibekeltetőben, mivel a másfél kilós tojások egyébként nem fértek volna bele.

– A frissen kelt, másfél kilós fiókák folyamatos odafigyelést és gondoskodást igényeltek, mivel nagy testük és gyenge lábaik miatt igencsak esetlenek voltak. A ficamok és törések elkerülése érdekében az első napokban össze is kellett kötni lábaikat, nehogy ránehézkedjenek. Később már egész otthonosan mozogtak a baromfiudvarban, és minden egyéb szárnyasfajtával összebarátkoztak. Látni kellett volna, amikor a gyöngytyúkok szemtelenül rájuk telepedtek és „körbeutazták” rajtuk az udvart...

Az öt hónapos „nagyobb” fiókák magassága jelenleg csaknem másfél méter, súlyuk pedig meghaladja a 40, illetve 30 kilogrammot. Egy kifejlett madár magassága ugyanakkor 2,8 méter is lehet, míg súlya elérheti a 150 kilogrammot. Ivaréretté két év után válnak a struccok, ekkor egy tyúk „hozama” akár évi kilencven tojás is lehet.

A struccok nem válogatósak, már ami a táplálékot illeti, ugyanis minden tehénnek való táplálékot megesznek. Nyáron főleg zöldtakarmányt (egy felnőtt egyed akár napi 80 kilogrammot), télen pedig szemes terményt, répát, káposztát, korpát stb. esznek. Mitrovicsék struccfiókái jelenleg fejenként napi 3-4 kg szemest fogyasztanak el, valamint öt liter vizet és némi vitaminkoncentrátumot.

– A világon jelenleg három struccfajtát tenyésztenek. Az egyik legelterjedtebb faj a hagyományos dél-afrikai, ezt követi az izraeli, melynek hozama majdnem kétszerese az előbbinek, és vannak az ún. kéknyakúak. Ezeket a barátságos állatokat leginkább Németországban tenyésztik. Nálam mind a három fajta képviselteti magát, de így is elég jól megvannak együtt. Mivel tollazatuk még nem nyerte el végső színezetét, egyelőre mind a négyen egyforma barnák. A kakas később teljesen fekete lesz, fehér tollvégekkel, a tyúkok pedig sötétbarnák, szintén fehér szárnyszegéllyel.

István gazda számításai szerint a struccok évi húshozama nem csak vetekszik a szarvasmarhákéval, de annak akár harmincszorosa is lehet.

– Egy strucckakas és tíz tyúk túlzás nélkül kitesz egy egész tehénistállót. Ha minden tojóra csak évi ötven ivadékot számítok, egy éven belül ez 7500 kg húst jelent. Emellett a struccok jóval igénytelenebbek a szarvasmarhánál és jóval ellenállóbbak a betegségekkel szemben, ezért tenyésztésük is kevesebb gonddal jár.

A strucchús ugyanakkor nem éppen olcsó, Magyarországon 3500 forintba kerül kilója. A császlóci farmer azonban ebben a tekintetben is bizakodó, mondván, előbb-utóbb Ukrajnában is lesz (lehet) piaca a kiváló minőségű strucchúsnak.

Popovics Zsuzsanna