Kevés fizetővendég

A brnói Luna-park Ungváron

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Idén Ungváron kezdte ukrajnai turnéját a csehországi brnói Luna-park. A Juniszty sportcsarnok mögötti téren megtelepedett vidámpark attrakcióira április 25-től május 12-ig az ungváriak nap mint nap ellátogathattak.

Igaz, az érdeklődés nem volt valami nagy – jóval többen voltak a bámészkodók, kíváncsiskodók, mint azok, akik jegyet váltottak és beszálltak a körhintába vagy felültek a szellem-, illetve a hullámvasútra.

Ennek egyik magyarázata a jegyek borsos ára lehetett, hiszen a legolcsóbb gyermekjegy is két hrivnyába került, a legdrágábbért pedig öt hrivnyát kellett fizetni. Na és persze, ha valaki gyermekével vagy gyermekeivel megy el a vurstliba, aligha ússza meg egy vagy két attrakcióval.

Mint a vidámparkot kísérő ukrán szervezőgárda egyik tagja elmondta, hétvégén valamelyest nagyobb volt a forgalom, ám ez is jócskán elmaradt a szomszédos országokban tapasztaltaktól, ahol turnéjuk során rendszeresen „telt ház” volt, hosszú sorok kígyóztak a pénztárak előtt.

Baráth József