Mindig tiszta szívűek legyetek!

Elsőáldozók Nagyszőlősön

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Kettős ünnepet ültek Nagyszőlős római katolikus hívei áldozócsütörtök délutánján. A Jézus mennybemenetelének tiszteletére felszentelt templomban 52 virágkoszorús, fehér ruhás lány, illetve öltönyös fiú várta izgalommal, hogy első alkalommal részesülhessen az áldozás szentségében. A gyülekezet ünnepén részt vett Spányi Antal, Esztergom-Budapest Főegyházmegye segédpüspöke, érseki általános helynök, aki a templom felszentelője, Paskay László bíboros üdvözletét tolmácsolta.

– Istenem, én szeretlek, minden dolgomban tetten érlek, mondja a nagy költő – idézte prédikációjában József Attila sorait Spányi Antal. – A keresztény ember küldetést kapott Istentől, úgy kell az igazi értékek felé fordulnia, hogy minden dolgában tetten érje Istent. Urunk formál bennünket és a minket körülvevő világot, de nekünk is készen kell állnunk arra, hogy megtegyük a jót, s hogy talán nélkülözések, nehézségek közepette, de tiszta lelkiismerettel, békességben teljen életünk. A keresztény embernek nagy ajándék van a birtokában, hisz magát Jézust, a történelem Urát hordozhatja szívében, szavában, tetteiben. Ha nem tapadunk a földi léthez, hanem a megdicsőült Úrra tekintünk, akkor a körülöttünk lévő világ és a magunk élete is Isten dicsőségét fogja szolgálni.

A szentbeszédet követően az elsőáldozók megújították keresztségi fogadalmukat, ünnepélyes ígéretet tettek a Krisztus nevéhez méltó életre, majd az ő vezetésükkel kezdődött el a két szín alatti áldozás.

R.G.