Aki óvodát épít, az a jövőt építi

Új óvoda Csetfalván

2002. június 7., 02:00 , 73. szám

Vasárnap új óvodát avattak Csetfalván. Az óvoda épületét a Határon Túli Magyarok Hivatalától pályázaton nyert összegből vették meg és újították fel. Dr. Szekeres Sándor, a HTMH osztályvezetője és Baracskai Angéla titkár levélben köszöntötte a cset­fal­vaiakat ez alkalomból.

Nagy György tanácselnök üdvözlő szavai után Bihari András, a beregszászi járási állami közigazgatás vezetője szólt a jelenlévőkhöz, aki azt is megígérte egyben, hogy az új létesítmény egy évig nem szenved hiányt tüzelőben.

Az avatóünnepségen részt vett a testvértelepülés, a magyarországi Tiszadada küldöttsége, élén dr. Sípos Andor alpolgármesterrel, aki játékokkal kedveskedett a gyerekeknek.

– Nagyon örülünk az új óvodának, hiszen kilenc hónapon keresztül az iskolába kényszerültünk. Végre van saját épületünk, ahol a 25 gyerek kedvére játszhat – mondta Alekszej Katalin, az óvoda vezetője.

Ezt követően Papp Tihamér római katolikus plébános, Marosi István görög katolikus paróchus és Orbán Sándor református lelkész szentelte fel az épületet.

Az ünnepség végén az óvodások rövid műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.

kozi