Hatvanöt kilométer gyalog

Máriapócsi zarándoklat

2002. augusztus 16., 02:00 , 83. szám
A máriapócsi templomban lé­võ kegyképet 1676-ban ké­szít­tette a pócsi bíró a török rabságból való sza­badulás emlékére. Elsõ kön­nye­­zése 1696 novemberében történt, s két hétig tartott. A kegy­képrõl több másolat készült, de sem az ere­deti, sem a másolatok nem könnyeztek, kivéve azt, ame­lyiket Pócsra vissza­vittek. Ez a másolat 1715 augusz­tusában három na­pig, 1905 decem­beré­ben 18 na­pon át könnyezett. A kegytemp­lomot 1948-ban XII. Pius pápa bazilika rangra emelte.

Immár hagyománnyá vált, hogy augusztus 15., Nagy­bol­dog­asszony napja környékén gyalogos zarándokúton teszik próbára kitartásukat és hitüket a görög katolikus hívek. A Bereg­szász és Máriapócs közötti mint­egy 65 km-es útra nemcsak a fi­a­talok, hanem a tapasztaltabb hívek is vállalkoznak, hogy felaján­lá­suk­kal nagyobb hangsúlyt fek­tes­senek imáikra. Az első két alka­lom­mal mintegy 120 gyalogos indult neki az embert próbáló út­nak, idén valamivel többen je­lez­ték részvételi szándékukat. A mintegy 150 zarándok pénteken hajnali öt órakor indul a bereg­surányi határátkelőtől. Beregdé­da, Nagybégány, Tiszacsoma, Makkosjánosi, Tiszaújhely és Tiszaújlak zarándokaihoz ezúttal többek között Mátyfalváról és Salánk­ról is csatlakoznak, s töb­ben érkeznek majd autóbuszokkal a máriapócsi ünnepségre. A gya­logosok a nyírmadai iskolában töltik az éjszakát, s másnap, szom­baton megújult erővel folytatják a zarándoklatot. Máriapócson a bazilita szerzetesrend nyújt szállást a zarándokoknak, a rendház ter­mei és kisebb faházak állnak majd a megfáradt gyalogosok ren­del­ke­zésére. Vasárnap délelőtt a búcsún töltekezhetnek majd a hívek, melyre ezúttal a Vatikánból is érkeznek vendégek, délután pedig az árusok sátrai, illetve a vidám­­park várja az ünneplőket.

O. T.