Bővülő piac, azaz van mit védeni

Őrző-védő szolgálatok Kárpátalján

2002. szeptember 20., 02:00 , 88. szám

Az utóbbi időben Ukraj­nában, s ezen belül Kárpát­alján is gombamód szapo­rod­nak a magánkézben lévő őrző-védő szolgálatok, így bizo­nyos tekintetben mára meg­szűnt ezen a piacon a belügyi szervek keretében működő Állami Őrző-Védő Szolgálat (ÁŐVSZ) korábbi monopó­liuma. Ugyanakkor, mint Olek­szandr Konyusok őrnagy, a megyei ÁŐVSZ vezetője a Kárpátaljának elmondta, to­vábbra is mintegy húszféle szolgáltatást nyújtanak a va­gyonvédelemtől kezdve a sze­mélyi védelemig. Megrendelői körük folyamatosan bővül.

Az ÁŐVSZ három alegy­séget egyesít. A Titán különleges osztag, mely magas szinten képzett kommandósokból, testőrökből áll, akiket a rendőrség soraiból válo­gat­nak és képeznek ki, a kiemelt fon­tos­ságú létesítmények őrzésével, szál­­lítmányok, pénz és egyéb értékek fegyveres kíséretével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt, to­vábbá személyi testőröket biztosít jogi és ma­gán­­sze­mélyek részére. Kommandósai és testőrei ellen­őrzik és biztosítják a magas rangú hivatalos személyek látogatásait.

A Titán szolgáltatásainak igénybevétele általában 15 hriv­nyába kerül óránként, kivéve a testőri védelmet. Ezekben az esetekben ugyanis az igényektől függően külön szerződéseket kötnek. A testőrök iránt különösen a par­lamenti és helyhatósági válasz­tások idején nagy a kereslet.

A Titán tagjai a feladatok jellegétől függően külön­böző kali­berű pisztolyokkal, Kalas­nyi­kov, illetve UZI gépfegyverekkel van­nak felfegyverkezve, golyóálló mellényt viselnek.

A Varta alegység tagjait az egykori deszantosok vagy egyéb, har­ci-önvédelmi jártassággal ren­del­kező volt katonák, illetve rend­őrök soraiból verbuválják, s szük­ség szerint gumibottal, pisztollyal, illetve géppisztollyal fegyverzik fel. A Varta kizárólag objektumok védelmére szakosodott egység, szolgáltatásaik igény­bevétele órán­­ként és személyenként 5,8 hrivnyába kerül.

Az ÁŐVSZ keretében 1996-ban hozták létre az Ukrán Őrző-Védő Biztosítási Társaságot, mely széles körű biztosítási szol­gál­tatásokat kínál az ÁÖVSZ ügy­feleinek.

Az ukrajnai törvények fur­csa­mód tiltják, hogy a magán­vál­lal­kozásként létrejövő őrző-védő szol­gálatok testőri feladatokat is ellássanak. Ezért nem foglalkozhatnak hivatalos vagy magánszemélyek, csupán létesítmények védelmével, illetve ren­dez­vények biztosításával. Az ilyen szol­gálatoknak működési enge­délyt kell kiváltaniuk a belügyi szerveknél, amit az ÁŐVSZ által végzett komoly ellenőrzések előz­nek meg. Szintén az ÁŐVSZ bá­zisán történik a szolgálatok mun­katársainak kiképzése is.

Ezzel együtt Kárpátalján ma már több magán őrző-védő szol­gálat működik, melyek közül a legismertebb a Legion és a Basz­tion. Ami az árakat illeti, a ma­gán­­társaságok által nyújtott szol­gál­ta­tások árai általában 20-30 %-kal haladják meg az ÁŐVSZ árait, egyes szolgáltatások ugyan­­ak­kor a magánszektorban olcsóbbak.

A Basztion őrző-védő­ szol­gálat például tavaly alakult, és rendezvények, disz­kók, kon­certek, bárok, étter­mek, gyárak, bankok bizto­sí­tásával foglal­kozik. Számos is­mert sze­mé­lyiség és pop­együt­tes, köztük Al­la Pugacsova, az Ivanuski Inter­national, a Kero­zin, a Des­perado rendezvé­nyei­nek biztosítását is ők végezték. A Basz­tion bizto­sí­totta ezenkívül a Kárpátaljai Ma­gyar Kul­tu­rális Szövetség Ifjúsági Szer­ve­zetének au­gusz­tusban meg­­ren­dezett Aré­na táborát is.

A szolgálat mintegy kétszáz személyt fog­lal­koztat. Fegyver­zetük a fel­adat jelle­gétől függően változik. Aki rendez­vé­nyekre megy ki, az fő­képp gumibottal és gáz­pisztollyal van felsze­rel­ve, esetleg kutyát is visz­nek magukkal, s hasonló a fegyverzete az objek­tu­mo­kat őrzőknek is. A go­lyó­­ál­ló mellény a legtöbb eset­ben kötelező viselet.

A Basztion biztonsági embereinek átlagos havibére 700-800 hrivnya, ám a szer­ző­dések meg­kö­tésekor ezek az árak változ­hatnak. A tarifa min­den esetben az objektum jel­le­gétől, továbbá attól függ, há­nyan vesznek részt a feladat végrehajtásában. Jelentős mér­tékben befolyásolhatja az árat adott esetben a védett személy ismertsége is. A védelmi garan­ciákat egyébként minden eset­ben szerződés rögzíti, vagyis fe­lelősségük köre pontosan a szerződésben foglaltakra terjed ki.

Baráth – Karmacsi