A víz szalad, a kő marad

Szalagtűző ünnepség a Beregszászi Magyar Gimnáziumban

2002. november 22., 01:00 , 97. szám

Szalagtűző ünnepséget tartott a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium november 15-én a beregszászi művelődési ­központban. A 36 ünneplőbe öltözött végzős diákot Zán Rozália és Riskó Márta osztályfőnökök vezették fel a színpadra, majd a zöld szalagok feltűzése után útravaló gondolatokkal látták el növendékeiket.

Erdélyi Károly, a beregszászi járási tanács elnöke köszöntőjében elmondta, a járási tanács határozatot hozott a gimnázium támogatásáról, így belátható időn belül újabb szárnnyal bővül majd a tanintézmény. A KMPSZ nevében Szántó Edit elnökségi tag köszöntötte a végzősöket, a tisztesség és a meggondoltság erényeit ajánlva az érettségi előtt állók figyelmébe. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a felnőtté válás három ismertetőjeléről szólt a megjelentekhez.

– Nehéz és fájdalmas folyamat, amíg az ember megtanulja, hogy magára van utalva – mondta –, de felnőttnek csak az tekinthető, aki önállóan tud dönteni, ennek megfelelően képes cselekedni, ugyanakkor vállalja tetteinek következményeit is.

A köszöntőket követően a végzősök zenés-irodalmi műsorukkal adták bizonyságát annak, milyen értékekkel gazdagodtak a gimnáziumi évek alatt, így a Hit, Szeretet, Igazság, Hűség, Magyarság, Szülőföld, Család, Szabadság, a Bátorság, illetve a Tudás és Akarat szalagjai kerültek fel az iskola vándorbotjára. A stafétát átvevő hetedikesek szavalataikkal és énekeikkel köszöntötték társaikat, végül palotás és keringő zárta a színvonalas, megható jelenetekben bővelkedő eseményt, mely elsősorban Riskó Márta osztályfőnök és Kocsis Marianna szervező munkáját dicsérte. Az ünnepség a Fehér kő étteremben folytatódott, ahol tanár, diák és szülő önfeledten mulathatott a tegnap és a ma slágereire.

O. T.