Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma...

2003. január 3., 01:00 , 103. szám

Falu végén kurta kocsma,

Oda rúg ki a Szamosra,

Meg is látná magát benne,

Ha az éj nem közelegne.

 

Az éjszaka közeledik,

A világ lecsendesedik,

Pihen a komp, kikötötték,

Benne hallgat a sötétség.

 

De a kocsma bezzeg hangos!

Munkálkodik a cimbalmos,

A legények kurjongatnak,

Szinte reng belé az ablak.

 

„Kocsmárosné, aranyvirág,

Ide a legjobbik borát,

Vén legyen, mint a nagyapám,

És tüzes, mint ifjú babám!

 

Húzd rá cigány, húzzad jobban,

Táncolni való kedvem van,

Eltáncolom a pénzemet,

Kitáncolom a lelkemet!”

 

Bekopognak az ablakon:

„Ne zugjatok olyan nagyon,

Azt üzeni az uraság,

Mert lefeküdt, alunni vágy.”

 

„Ördög bújjék az uradba,

Te pedig menj a pokolba!...

Húzd rá, cigány, csak azért is,

Ha mindjárt az ingemért is!”

 

Megint jönnek, kopogtatnak:

„Csendesebben vigadjanak,

Isten áldja meg kendteket,

Szegény édesanyám beteg.”

 

Feleletet egyik sem ad,

Kihörpintik boraikat,

Végét vetik a zenének

S hazamennek a legények.

 

Régi jó ismerősünk ez a vers, a Falu végén kurta kocsma. Ha már időtlen idők óta nem hallottuk vagy olvastuk, annál inkább örömünk telik benne. Nem is igen lehet eldönteni, mi okoz nagyobb boldogságot: felfedezni egy új költő ismeretlen versét, avagy egy elfeledett költeménnyel újra találkozni.

Bizonyára sokan vagyunk úgy, hogy a vers több sorát használjuk, de hirtelen mégsem tudnánk megmondani, honnan is valók azok. Mert hányszor mondjuk azt, hogy „pihen a komp, kikötötték, benne hallgat a sötétség”, vagy még inkább azt, hogy „húzd rá, cigány, húzzad jobban, táncolni való kedvem van”. És ha józan belátásra, mértéktartásra intenek, ha a jókedvünket szeretné valaki megfékezni, de mi azzal nem értünk egyet, nem is mondunk mást, csak ennyit: „Húzd rá, cigány, csak azért is, ha mindjárt az ingemért is”. Mert bensőséges magyar népismeret van a költeményben: természetünket, viselkedésünket kifejezi a féktelen duhajság és a tapintatos önfegyelem. Hiába egy letűnt kor jellegzetességét foglalja magába, ma is friss a lelkülete.

Száznyolcvan éve született Petőfi Sándor – és lelke most is él.

Penckófer János