Feri, Zsenya, Dugó és a többiek

Jó évet zártak a nyúltenyészetek

2003. január 10., 01:00 , 104. szám

A Sislócon élő Szanyi Gergő négy éve alakította ki nyúltenyészetét és azóta is folyamatosan „nyu­lászkodik”. Mint mondja, leginkább szelídségük és igénytelenségük miatt kedvelte meg a tapsifüleseket, illetve mert sokkal szaporábbak, mint a többi háztáji jószág.

– Mekkora volt a legnagyobb állatállományod?

– Ötvennégy növendék és szülő nyúl, de akkor is számon tudtam tartani valamennyit. A kezdetektől naplót vezetek a szaporulatról, feltüntetem a párokat, az apanyulak nevét, a pároztatási időpontokat és a fialás eredményét. Erre azért van szükség, hogy a közös nemzetségek ne keresztezzék egymást.

– Milyen alapon kaptak, kapnak nevet a „nemzetségfők”?

– Általában korábbi gazdájuk keresztnevét öröklik: Feri, Zsenya és Dugó már saját tenyésztésből való. Egyébként nagyon érdekes figyelemmel kísérni a külső genetikai jegyek öröklődését. Példának okáért, évek óta nem sikerül rákapni a tarka színű nyulakra, hiába vittem az anyákat tarka kanhoz.

– Nyúltenyésztés szempontjából milyen volt a tavalyi esztendő?

– Az átlagosnál szárazabb volt a nyár, ami megnehezítette a nyulak zöldtakarmánnyal való ellátását, így szemes terményből, zabból is több fogyott, mint egyébként.

– Betegségek, járványok?

– Tavaly nem volt nagyobb járvány. Ahol időben elvégezték a kötelező oltásokat – főleg bénulás és pestis ellen –, ott nem volt számottevő elhullás. Igaz, hogy az éves szérumszükséglet egy öt-hat anyás tenyészetnél akár 50-60 hrivnyába is kerülhet, de mindenképpen megéri, különben egy nagyobb járvány az egész állományt elviheti.

– Mennyit ér manapság egy kifejlett nyúl?

– Az egyszerű „parasztnyúl” 25-30 hrivnya, a fajnyúl, pl. a belga óriás 40-50 hrivnya, ugyanez négyhetes korban 25 hr. A fogyasztásra kerülő nyúlhús kilója jelenleg 20-22 hrivnya.

Popovics Zsuzsanna