„Meghódították” a Hoverlát

2003. július 18., 02:00 , 131. szám

A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola történelem–földrajz és földrajz szakos hallgatói a vizsgaidőszak végeztével hagyományosan terepgyakorlatra indultak, nyakukba vették Kárpátalját.

A cél az év során tanult elméleti ismeretek tapasztalati úton való bővítése, mélyítése. Ezúttal 45 első és második évfolyamot végzett hallgató, négy kísérőtanár és két „vendégdiák”, a Pécsi Tudományegyetem geográfus és az ELTE meteorológus szakának hallgatói vágtak neki a felfedezőútnak.

A gyakorlatozók előbb Munkács és Ungvár környékének nevezetességeivel ismerkedtek, jártak Beregváron, a Vereckei-hágón, megtekintették az ungvári, nevickei várakat, majd Huszt, a Szinevéri-tó, Ökörmező, Visk, Técső, Aknaszlatina, Rahó, Kőrösmező voltak a célállomások. A Hoverlánál „főiskolai rekord” született, a csoport 1óra 58 perc alatt ért a csúcsra, szemben a korábbi 2 óra 25 perces csúcsidővel.

Ferenczi Katalin