Ha nem lettünk volna zenészek, akkor is zenészek lettünk volna valamikor…

A V-tech Nagydobronyban!

2003. december 12., 01:00 , 152. szám
Szamóca és Kefir

December 7-én a Nagy­dobronyi Sting Szabadidőközpont igazi csemegével lepte meg a közönséget a V-tech együttes képében. Kefirt és Szamócát a rajongók hada fogadta. Az együttes tagjait sikerült rávenni, hogy nyilatkozzanak a Kárpátalja olvasóinak.

– Igen fiatalon kezdtétek a zenélést. Soha nem gondoltatok arra, hogy talán jobb lett volna mindent másképp csinálni?

Kefir: Nem. Én tudat alatt mindig azt akartam, hogy legyen belőlünk valami, hogy egyáltalán zenével foglalkozzunk, s mindent erre a lapra tettem fel. Így ha nem lettünk volna zenészek, akkor is zenészek lettünk volna valamikor.

Szamóca: Én viszont majdnem karosszérialakatos lettem, mert tetszettek a szép autók, majd rájöttem, hogy annyira nem is tetszik a szakma, így elmentem rádiósnak, amit 2000-ig „műveltem” is.

– 1993-ban alakult a csapat, hogyan tekintetek vissza erre a 10 évre?

Kefir: A 10 év első fele elég nehéz volt, hisz folyamatosan próbálkoztunk, hogy valamiféle lemezszerződéshez jussunk, ami 1998-ban sikerült, és beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. Összességében tehát úgy emlékszünk vissza erre a 10 évre, mint egy igazi tündérmesére.

– Mi motivál benneteket?

Szamóca: A közönség motivál, ahogy áll a színpad előtt és eléneklik azt a dalt, amit az ember egy hete, egy hónapja kitalált…

– Október végén megjelent az 5. albumotok „Merre jár a boldogság” címmel. Hogyan fogadta a közönség?

Kefir: Szerintem eddig ez a legjobb. Az ember egyre többet tanul, mindig eljut valahová, okul a hibákból. Sok új ötlet is van a lemezen.

– Szamóca önálló énekes produkciókkal is előrukkolt. Milyen hatással van ez az együttes életére?

Kefir: Egyáltalán nem vet rossz fényt ránk, hisz a dalok a V-tech lemezén hallhatók. Szami, ha egy kicsit elengedi magát, teljesen mást hoz ki magából, mint egy közös dal kapcsán. Önálló szá­maival megmutatja legbensőbb énjét. Én viszont a V-techen belül maximálisan tudok érvényesülni. Így szerettek meg minket az emberek, nem szabad őket cserbenhagyni.

– Sok lányt érdekel, hogy Kefirnek és Szamócának milyen a nőideálja.

Szamóca: A barátnőm legértékesebb tulajdonsága a természetesség. Manapság sok „műanyag lány” van szerte a világban, de én nem tudnék mellettük létezni. A barátnőm nem követ trendeket, nem akar senkire hasonlítani, egyszerűen önmaga, és természetes…

Kefir: Nem adok a külsőségekre, a belsőségekre se igazán. Az a lényeg, hogy ne legyen irigy, őszinte legyen, és ami a legfontosabb: szeressen engem úgy, ahogy vagyok.

– Mit terveztek 2004-re?

Kefir: Egyenesen előre, egyre magasabbra, egyre jobb pozíciót elérni.

– Mit üzentek az itteni közönségnek?

Szamóca: Hallgassák meg az új nagylemezünket, nézzék meg a weblapunkat, és akkor még személyesen is találkozhatunk.

Kefir: Ne hagyjanak ki egyetlen alkalmat sem, mikor láthatnak, hallhatnak minket, hiszen mi csak ezért csináljuk. Egy éve elkezdtünk koncertezni, így öt zenész áll mögöttünk. A szintetizátorosunk, Zsenya innen, Ungvárról származik, nagy tervünk, hogy 2004-ben átjöhetünk a határon a nagykoncerttel.

Ferenczi Katalin

A V-tech együttes tagjai, Kefir [Kecskés Tibor] és Szamóca [Varga József] 1993-óta zenélnek együtt. A dalokat közösen írják. Az intenzív munka 1998 tavaszára meghozta gyümölcsét, a tehetséges fiatalokra felfigyelt az EMI Hanglemezkiadó és több évre szóló exkluzív szerződést kötött velük. 2003. október 30-án jelent meg a V-tech új (ötödik) albuma, melynek címe „Merre jár a boldogság?”. Az album 11 vadonat­új dala számos meglepetést, „csemegét” tartalmaz, mint például a „Kell egy jó barát” c. dal, amelyet Kefir a TNT-s Ákossal és a Koz­mix-os Lalával énekel együtt. Szamóca első önálló énekes produkciójaként 2 dal is rákerült az új albumra, amelyek kicsit keményebb hangzásvilágot képviselnek, mint az eddig megszokott V-tech dalok. A „Tükröm-tükröm” című dal külön érdekessége, hogy Szamóca mellett Mc Ducky (Emer­gency House) rapel.