Körtvélyessy Rita : Felelős vagyok növendékeimért

Iskolapadból az osztályba

2003. december 12., 01:00 , 152. szám

Körtvélyessy Rita, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola végzős hallgatója az idei szeptembert már nem diákként, hanem tanítóként kezdte: a huszti magyar általános iskola elsőseit okítja írásra, olvasásra.

– Mint minden diáktársam, szeptember elsején én is visszatértem Beregszászba, hogy folytassam főiskolai tanulmányaimat. Aztán szeptember első napjaiban tudomásomra jutott, hogy még számos szórványiskolába keresnek tanítókat. Néhány diáktársammal együtt rövid gondolkodást követően úgy döntöttünk, hogy segítünk a magyar szórványoktatásban. Mivel megkezdődött a tanév, már másnap útnak indultunk. Így kerültem a huszti magyar iskolába, ahol tíz kis elsős tanítványom van.

– Sikerült beilleszkedni, átvenni az iskolai élet ritmusát?

– Nem volt könnyű a kezdés, annál is inkább, mivel talán éppen ennek az iskolának a működésével van manapság a legtöbb gond. Először egy kicsit megijedtem a feladattól, de ez a hivatásom, s a gyerekekben is láttam a tudni vágyást és a szeretetet, ami erőt és biztonságérzetet adott. Nagy segítségemre vannak az oktatásban azok a segédeszközök, munkafüzetek is, melyeket a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség dolgozott ki számunkra, mivel vannak olyan gyerekek, akik egyáltalán nem, vagy csak részben beszélik a magyar nyelvet.

– Tehát nem bántad meg, hogy vállaltad a feladatot?

– Most már örülök, hogy így döntöttem. Egyrészt, mert érzem, milyen nagy szükség van a munkámra, másrészt így a családommal is együtt lehetek, mivel Bustyaházán lakom szüleimmel és négy testvéremmel. Igaz, nem könnyű nap mint nap a beutazás, de mindennek megvan az ára. Azért is szívesen végzem a munkám, mert úgy érzem, most már felelős vagyok a tíz pici növendékemért, akiknek nevelését, oktatását rám bízták. Úgy érzem, hogy hasznát veszem majd itteni tapasztalataimnak, mivel remélem, hamarosan nálunk, Bus­tya­házán is indul magyar osztály, magyar iskola, ahol majd a falubéli gyerekeket, kisebb testvéreimet is taníthatom anyanyelvükre.

-lia-