Mikulás-buli a BMG-ben

Megalakult az új hallgatói önkormányzat

2003. december 12., 01:00 , 152. szám

December 4-én a Beregszászi Magyar Gimnáziumban tartott Mikulás-bulit az alig két hete újonnan alakult hallgatói önkormányzat.

Immár hagyomány a beregszászi gimnáziumban, hogy a diákok évről évre újraválasztják hallgatókból álló önkormányzatukat. Az új Coolschool (QlsQl) diákönkormányzat demokratikusan megválasztott friss testülete 35 tagból áll. Mint azt Hadar András (6. B) és Heé István (6. A) önkormányzati tagoktól megtudtuk, sulirádió és -újság beindítását tervezik, valamint osztályok közötti sport- és tanulmányi vetélkedőket szeretnének rendezni.

A diákönkormányzat tagjai számára a múlt heti Mikulás-buli megszervezése jelentette az első megpróbáltatást. A műsor első részében a fiatalok humoros előadás keretében számoltak be arról, hogy milyen nehéz feladat a Mikulás számára egyetlen éjszaka alatt a világ valamennyi gyerekéhez eljutni. Ezt követően „Beszólok a Mikulásnak” c. show-műsor szórakoztatta a közönséget. A legnagyobb sikert azonban a „törptánc” aratta, hisz Törpillát egy bátor fiatalember személyesítette meg.

ferenczi