Ha lesz hó, lesz vendég is

Téli szünidő a Kárpátokban

2003. december 26., 01:00 , 154. szám

A tartósan havas télnek köszönhetően tavaly decembertől márciusig „dúlt” a síszezon. A legtöbb szálláshely, vendéglő szinte folyamatosan telt házzal működött, ami egyharmados forgalomnövekedést jelentett a téli turizmussal foglalkozó vállalkozásoknak. „Ami tőlünk telt, azt az idén is megtettük, most már minden a vendégeken és a téli hó mennyiségén, minőségén múlik” – vallják a turisztikai szakemberek.

Az elõszezon jellemzõen hó nélkül telt, így a legtöbb turistabázist csak december legvégén töltötték meg az újévváró vendégek. A kárpátokbeli szilveszterezés, karácsonyünneplés továbbra is igen népszerû a kijevi, odesszai, lembergi újgazdagok körében, akik számára presztízs a téli havasokban való kikapcsolódás. Ezzel szemben a helyi tehetõs réteg továbbra is jellemzõen külföldön tölti téli szabadságát, egyebek között a drágább, ám jóval magasabb színvonalú szolgáltatást, több sportolási lehetõséget biztosító szlovákiai hegyvidéken.

A kárpátokbeli téli turizmus az ukrajnai beruházók számára is igen vonzó, mára szinte valamennyi, az állam által korábban kihasználatlan turistalétesítmény üzemeltetõre talált vagy tulajdon, vagy bérlemény formájában.

Az „ünneplõs” szezonra (december 25–január 15.) a szálláshelyek ezúttal is már augusztus–szeptember folyamán elkeltek. Az újévi–keleti karácsonyi idõszakban egy szállodai szoba ára (komfortfokozattól, ágyszámtól függõen) egy fõ részére 32-80 hr. A kétszobás, kétágyas luxuslakosztályok ára egy éjszakára 100-180-250 hrivnya. Az alacsonyabb komfortfokozatú szálláshelyek ára ágyszámtól függõen 25-45 hr/fõ/éjszaka.

A szilveszter éjszakai alapmenü (felnõtteknek) a legtöbb helyen 100 hrivnya, de néhol 120-150-170 hr; a gyerekek részére ugyanez 40-60-75 hrivnyába kerül. A karácsonyi ünnepi menü (ebéd-vacsora) a felnõttek részére általában 40-80 hr, a gyerekeknek 20-40. A tavalyi árakhoz képest mind a szálláshelyek, mind az étkeztetés terén mintegy 25-30%-os árszintemelkedés tapasztalható.

Január 16. és március 1. között az olcsóbb szálláshelyek ára személyenként 20-45 hrivnya, a közepes komfortfokozatú szállodai szobáké 40-60 hr/fõ, a luxuslakosztályok átlagosan 80–160 hrivnyába kerülnek. Az étkezés felnõtteknek 30, gyerekeknek 15 hr/nap.

A fentiekben ismertetett árak a Zakarpatturiszt gyógyüdülõire, turistatelepeire vonatkoznak. Bõvebb információ a http://zaktur.krpat.org inter­netes honlapon található.

Egyre nagyobb lendületet vesz télen is a falusi turizmus, különösen, ha adottak ehhez a feltételek, mint például Visken, ahol a közeli sajáni és velétei sífelvonók révén sportolásra is van lehetõség. Itt egy személy számára 60-70 hrivnyába kerül az egynapi szállás plusz kétszeri meleg étkezés.

Az elõ- és utószezon idején a sítelepek szállodáiban napi 40-65 hr/fõ áron bérelhetõ szállás (étkezéssel együtt), a magánhotelek napidíja pedig átlagosan 60-80 hr között mozog.

Az üdülõtelepek külön szolgáltatásként gyalogtúrákat, autóbuszos kirándulásokat is hirdetnek. Az elõbbiek ára 2-4 hr/fõ, az utóbbiaké 10-15 hr. A személyi biztosítás minden üdülõvendég számára kötelezõ, értéke 1,5 hr/fõ/nap.

A gyógyvízzel rendelkezõ gyógyüdülõk fürdõkúrát is ajánlanak vendégeiknek, a rendszerint 5 napos kúrák ára átlagosan 40-50 hr. Népszerû továbbá a szauna, ennek bérleti díja általában 25-30-45 hr/óra, valamint a testmasszázs, ami szeánszonként 15-20 hrivnyába kerül.

Összességében tehát nem éppen olcsó mulatság egy néhány napos vagy hétvégi kárpátokbeli szünidõ. Utószezonban, közepes árszinten számolva egy hétvégére a szállás + étkezés + teljes körû szolgáltatás + sífelszerelés bérlése + útiköltség személyenként akár 700-1200 hrivnyába is belekerülhet.

Popovics Zsuzsanna