Az elnökválasztás éve következik

Hatalom kontra ellenzék

2004. január 9., 09:00 , 156. szám

(Folytatás az előző számunkból)

A második variáns az „örökös” hadművelet: a hatalom eldönti, ki legyen az utód, és teljes erejéből nekifekszik, hogy megnyerje neki a 2004-es elnökválasztást. Ennek két akadálya van: az egyik az oligarchák közötti ellentétek, a másik a Garantáló ambíciói, aki megalapozottan gondolja úgy, hogy nélküle a hatalompárti tábor működésképtelen. Janukovics kormányfő, a Nagy Don, minden erejével igyekszik kész helyzetet teremteni. Egy éve őrzi már a miniszterelnöki posztot, és ő a legnépszerűbb hatalompárti politikus. Joggal számíthat rá, hogy az idő előrehaladtával a hatalomnak nem lesz más választása, mint hogy kikiáltsák őt vezérré. De mit szól ehhez Pincsuk, akinek Tihipko személyében saját elnökjelöltje van? Mit szól Kucsma elnök, akinek át kellene adnia a tényleges hatalmat a Nagy Don­nak? S végül mit szól Med­ved­csuk, aki a do­nyec­kiek ősellenségének számít?

Éppen ezért Medvedcsuk, az elnöki adminisztráció egyre több hatalmat összpontosító vezetője a motorja a hármas számú forgatókönyvnek, az alkotmányreformnak. Lényege: ha nem tudjuk megtartani az elnöki posztot, jelentéktelenítsük el. Vonjunk el az elnöktől jogosítványokat és főleg legitimitást oly módon, hogy a parlament által választjuk meg. Medvedcsuk kész áttérni a parlamentarizmusra, mert úgy gondolja, hogy annak keretei között ugyanaz az oligarchiahatalom működhetne tovább garantáló nélkül. Ebben a rendszerben ő a szocdem párt révén elsőrendű játékos lehet Kucsma nélkül is.

Mivel az alkotmánymódosításhoz 300 parlamenti szavazat szükséges, muszáj valahogy bevonni abba az ellenzéket is. A kommunistákat és a szocialistákat elvben be is lehet vonni azzal a feltétellel, hogy előzetesen megszavazzák és kihirdetik az arányos (listás) választási rendszert. A hatalom parlamenti befolyásának azonban nélkülözhetetlen összetevői az egyéni választókörzetekből behozott ad­min­reszurszos, vagyis totálisan hatalomfüggő képviselők. Nélkülük a jelenlegi ellenzék parlamenti túlsúlya elkerülhetetlennek tűnik a 2006-os választáson. Ezt mindenki érti, így az alkotmánymódosító hadművelet sikeréhez vagy a baloldali ellenzék politikai öngyilkosságára lenne szükség (ha a választási rendszer átalakítása nélkül, azaz csupán egy ígéret fejében szavazzák meg az alkotmánymódosítást), vagy a hataloméra olyan formában, hogy az belemegy a következő parlament pártlistás alapon történő megválasztásába.

A kommunisták és a szocialisták előtt álló másik eldöntendő kérdés az elnökválasztásokon való indulás. Mivel sem Moroz­nak, sem Szimonyenkónak nincs esélye a győzelemre, így maradnak a kalkulációk arról, esetleges távolmaradásukkal vagy indulásukkal kinek a malmára hajtják a vizet. A kommunistáknál, úgy tűnik, eldőlt a kérdés, vagyis újból elindítják Szimo­nyen­kót. Ezúttal ez a lépés inkább a hatalom számára jár kellemetlenséggel. Moroz megteheti, hogy támogatja Juscsenkót vagy egyedül vág neki a választásoknak. Az első variáns az, ami igazán érdekes, mert a Mi Ukrajnánk vezére, Juscsenko, a Messiás ténylegesen rászorulna egy kis baloldali támogatásra. Látszik ugyanis, hogy a hatalom a regionális ellentétek élezésére játszik arra az esetre, amennyiben mégis sor kerül az elnökválasztásra.

Ami a Messiást illeti, ő a legutóbbi időkig kétféleképpen is nyerhetett volna az elnökválasztásokon: harccal vagy harc nélkül. Egyértelmű, hogy a második variánst szerette volna megvalósítani. Ez esetben az oligarchiák nagy többsége az Elnök jóváhagyásával átáll hozzá, cserébe azért, hogy a rendszer tovább működjön egy új Garantálóval. A Messiás ezért ma­xi­má­lisan jámboran viselkedett, hogy elhitesse, hatalomra jutása után nem fog úgy viselkedni az oligarchiákkal, ahogy azt Putyin teszi Oroszországban. Úgy tűnik azonban, ez nem sikerült. Juscsenko ellen igen durva adminreszurszos kampány indult – jelképesen pont Do­nyeckben, azok fellegvárában, akiknek elviekben elsőként kellett volna átállniuk hozzá. Azóta a Mi Ukrajnánk vezére harci erényeket kell, hogy csillogtasson. Nem is tehet mást, meg kell mutatnia híveinek, hogy harcolni is kész a győzelemért. Az már más kérdés, hogy azok mennyire bizonyulnak kitartónak. A Juscsenko-csoport ugyanis egyrészt másodvonalbeli oligarchákból áll, akik a vagyonok újraosztására játszanak, másrészt lejárt nacionalistákból, akiknek szervező- és munkaképessége az orosz- és hatalomellenes lózungok hisztérikus ismételgetésén nem terjed túl.

Kérdés, meg lehet-e ezzel a társasággal szervezni a választások ellenőrzését, ami Ukrajnában tudvalevőleg az ellenzéki kampányok fő eleme? A válasz: együttesen talán. Ebben az „együttesben” benne van még Julia Tyimo­senko is, akinek beszűkült a mozgástere a helyzet élesre fordulásával. Nem tetszik neki, de aligha marad más választása, mint hogy végül csatlakozzon a nála jóval esélyesebb Juscsenkóhoz. Annál is inkább, mert az ő csapatának a minősége sem különb.

A hatalomnak tehát van egy népszerűtlen, de erőskezű vezére (akinek ki kellene szállnia a politikából), valamint maga az apparátus a szervezetlen néppel szemben. Az ellenzéknek pedig van egy népszerű vezéregyénisége, akinek igencsak szüksége lenne rá, hogy a többi vezérrel sikerüljön megegyeznie, mert egyesített erői is gyengébbek az admin­reszursznál, hiába a népi elégedetlenség hátszele a vitorláikba.

A választások tisztaságának garantálása így a Nyugatra marad. Az USA becsületére legyen mond­va, hogy nem adott zöld jelzést Medved­csu­kéknak még akkor sem, amikor Ukrajna el­küld­te katonáit Irakba. Így eddig még nem hirdettek ki rendkívüli állapotot, s az úgynevezett Kucsma–3 terv más variánsa nem lépett érvénybe. Kitartanak-e az amerikaiak amellett, hogy addig fogadják el a jelenlegi ukrán hatalmat, míg az eljátssza a beletörődést a 2004. októberi szabályos elnökválasztásba Kucsma nélkül? Alighanem ez a döntő kérdés, ami a következő évet illeti.

Oroszországot sem lehet teljesen leírni; különösen úgy nem, hogy Putyin elnök helyreállította a megszokott cári és főtitkári típusú egyeduralmat. Biztosra lehet venni, hogy mindent megtesz majd azért, hogy az orosz befolyást a szatellit államnak tekintett Ukrajnában megőrizze. Azonban azt, hogy tulajdonképpen mi lehet ez a minden, az amerikaiak fogják eldönteni.

Sz. K. M.